Számítástechnika, nem csak fiataloknak

MTI Sajtóadatbank, 2008. január 4. 08:47

A Tisztelet Társasága kimondottan időseknek indított számítástechnikai tanfolyamot, amelyen végzett az első csoport. A 87 szépkorú csütörtökön vette át díszoklevelét Rogán Antaltól, Belváros-Lipótváros polgármesterétől és Schmuck Andortól, a Tisztelet Társasága ügyvivőjétől.

"Végre megtudtam, melyik gomb mit jelent. Az unokáim mutatták már, de olyan gyorsan, hogy nem tudtam követni, itt viszont mindent elmondtak részletesen" - mesélte az egyik résztvevő a tanfolyam helyszínén, a tavaly átadott első Szépkorú Netszobában (V. kerület, Sas utca 1.).

Az idősek az oklevél átadása előtt osztották meg egymással élményeiket, amelyeket háromszor két óra alatt szereztek. Volt, aki korábban egyáltalán nem használt számítógépet és most tanulta meg hol kell bekapcsolni a gépet, miként lehet levelet írni, azt megszerkeszteni és hogyan működik az elektronikus levél. "Én eleinte idegenkedtem tőle, de most már van e-mail címem, ahová a lányom is írt és gratulált nekem, hogy elvégeztem a tanfolyamot" - mondta az MTI-nek Érdi Lajosné, a tanfolyam egyik résztvevője.

Az ingyenes képzés nagyon népszerű az idősek körében, mintegy százan jelentkeztek és 87-en végezték el az alapfokú számítástechnikai és internetes ismereteket - mondta Schmuck Andor.

A Tisztelet Társaság ügyvivője Rogán Antallal közösen adta át a zöldkötéses díszoklevelet minden résztvevőnek. A polgármester megjegyezte: ez az alkalom a bizonyítéka annak, hogy a tavaly kötött együttműködési megállapodás nem pusztán egymásnak tett gesztus volt, és örömét fejezte ki, hogy a tanfolyamra sok belvárosi jelentkezett.

Az alapfokú képzés január 14-én folytatódik, de Barabás Tiborné, a Nyugdíjasok Budapesti Szervezetének vezetője az MTI-nek elárulta, hogy többen jelezték, szeretnék folytatni a tanulást, még részletesebben megismerkednének a számítástechnikával. Ezért a tervek között szerepel "haladó" tanfolyam elindítása is.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55