Bezárja németországi üzemét a Nokia, 2300 főt elbocsát

Milkovits Gábor, 2008. január 15. 19:14

A Nokia bejelentette, hogy 2008 közepéig bezárja a németországi Bochum-ban található üzemét, ami 2300 dolgozó elbocsátásával jár.

A mobiltelefonokat gyártó Bochum-i üzem bezárását a Nokia azzal indokolta, hogy az ottani termelés még további beruházások árán sem lenne nyereséges. Arja Suominen szóvivő a sajtónak elmondta, hogy a termelést a vállalat más egységeibe, elsősorban az első negyedévben Romániában megnyíló gyárba fogják átirányítani. Veli Sundbaeck, a Nokia igazgatótanácsának a tagja Düsseldorf-ban újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy a munkaerő-költségek Romániában mintegy a tizedét teszik ki a Németországban kifizetésre kerülő béreknek és járulékoknak. A finn mobilóriás márciusban jelentette be, hogy mintegy 60 millió eurós beruházással üzemet épít Romániában. Elemzők szerint a végkielégítések miatt rövid távon sokba fog kerülni a Nokiának a németországi gyáregység bezárása, hosszabb távon azonban ez az alacsonyabb bérköltségek miatt mindenképpen meg fog térülni. A Nokia gyártási kapacitásának nagy része a nyugat-európai országoknál jóval alacsonyabb átlagfizetéseket kínáló térségekben, így Kínában, Indiában, hamarosan Romániában és nem utolsósorban Magyarországon található. Ugyanakkor van a cégnek egy üzeme a finnországi Salo-ban is.

A Nokia gyárának bezárása nem egyedi eset a német technológiai iparban: a tavaly létrejött Nokia Siemens közös hálózatépítő és –üzemeltető vállalat például az egyesülés következtében mintegy 2300 dolgozójától készül megválni Németországban, tavaly pedig a Siemens mobiltelefonos üzletágát megvásároló BenQ Mobile csődjét követően került az utcára 3000 ember.

Kulcsszavak: Nokia +céginfo

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megjelent az első magyar kiberbiztonsági labor az IECEE CB séma alatt

A CCLab Kft. sikeresen teljesített a CBTL auditon és a nemzetközi IECEE CB Rendszerben CB Testing Laboratory (CBTL) jogosultságot szerzett. A magyarországi székhelyű CCLab hivatalosan 2024. május 24-én sikeresen kiterjesztette kiberbiztonsági tesztelői, értékelői és tanúsítási képességét a fogyasztói IoT eszközökre készült ETSI EN 303 645 és az ipari automatizálási és vezérlőrendszerekre szakosodott IEC 62443-4-1 / -4-2 szabványokra az IECEE CB séma keretén belül. A CB séma alatt kiadott tanúsítványokat jelenleg több mint 50 országban fogadják el. 

2024. május 28. 10:13

Magyarországon lép az európai piacra a díjnyertes amerikai felhőszolgáltató

Magyarországon és Romániában terjeszkedik az Intuitive.Cloud, amely a térség diverz és tapasztalt tehetségbázisát veszi célba, hogy továbbra is csúcsminőségű szolgáltatásokat nyújthasson ügyfeleinek. A felhőszolgáltató a következő egy évben több, mint 10 pozíciót tervez nyitni és 200 IT-szakembert venne fel a toborzással foglalkozó Hays segítségével, ezzel pedig életjeleket mutathat az utóbbi időszakban visszaeső IT-piac. 

2024. május 27. 15:56

Eredményes évet zárt a CETIN Hungary

A CETIN Hungary Zrt. sikerrel zárta harmadik teljes üzleti évét. A független, integrált távközlési infrastruktúraszolgáltató beruházásait, árbevételét és nyereségét is jelentősen növelte. A vállalat idén közel 23 milliárd forintot tervez hálózatfejlesztési beruházásokra fordítani.

2024. május 27. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52