Visszavonul az eBay vezérigazgatója
Az 51 éves Whitman visszavonulása nem teljesen váratlan, ugyanis az utóbbi hónapok folyamán már átadta a napi feladatokat munkatársainak, jelenleg pedig utódlásának tervezetén végzi az utolsó simításokat, állítják a WSJ bennfentes informátorai. A legvalószínűbb utód John Donahoe, akit a vezérigazgató 2005-ben vett a céghez és jelenleg az aukciós üzletág elnökeként dolgozik. Maga Whitman 1998 óta áll az eBay élén, vagyis akkor kezdte irányítani a vállalatot, amikor az internetes kereskedelem még éppen csak kialakulóban volt. Személyében az egyik utolsó az internet üzleti profiljának kialakításában kulcsszerepet játszó vezető távozik az iparágból: az utolsó mohikánok Jeff Bezos az Amazon vezérigazgatója, illetve Jerry Yang a Yahoo alapítója.
A sajtóértesülések szerint Whitman visszavonulása mögött nem áll semmilyen konkrét probléma, a döntést sokan arra a korábbi kijelentésére vezetik vissza, amely szerint a továbblépés érdekében egyetlen vállalatvezetőnek sem célszerű 10 évnél tovább a helyén maradnia. Miközben Whitman alatt az eBay óriási vállalkozássá nőtte ki magát – jelenleg 248 millió regisztrált felhasználója van világszerte, a dolgozók száma pedig 10 év alatt 30-ról 15 ezerre emelkedett – az oldalon eladásra kínált termékek száma lassú csökkenést, maga az aukciós üzlet pedig stagnálást mutat. A vállalat mérlegének a Skype internetes telefonos cégért kifizetett több milliárd dollár sem tett jót, így hát a leendő vezérigazgatónak mindenképpen nehéz dolga lesz. Az eBay egyébként a héten teszi közzé tavalyi negyedik negyedéves üzleti eredményét, így habár Whitman távozásának híre egyelőre nem hivatalos, könnyen lehet, hogy napokon belül mégis bejelentik.
Kapcsolódó cikkek
- Új partnerkapcsolati igazgató a Sun Microsystemsnél
- SAP: magyar vezető az EMEA térségben
- Új üzletágvezető a Microsoft Magyarországnál
- Új ember az SAP államigazgatási üzletágának élén
- Neal Woods a HP Képalkotási és Nyomtatási Divíziójának élén
- Távozik Jeff Raikes, a Microsoft egyik "nagy öregje"
- A Symantec Enrique T. Salemet nevezte ki operatív igazgatónak
- Szerkezetváltás a Nokiánál, régiós egység Budapest központtal
- Vezetőváltás a Mozillánál
- Árbevetel-duplázás és új üzletágvezető a KutatóCentrumnál
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.