Sikeres volt a választási informatikai rendszer főpróbája

MTI Sajtóadatbank, 2008. március 5. 08:24

Megtartották a választási informatikai rendszer főpróbáját kedden; a lebonyolításban most először résztvevő, és a kistelepülésekről adatot szolgáltató anyakönyvi informatikai rendszer a várakozásokon felül szerepelt - hangzott el az Országos Választási Iroda (OVI) keddi sajtótájékoztatóján.

Rytkó Emília, az OVI vezetője emlékeztetett rá: a magyar választási rendszer olyan, hogy informatikai támogatás nélkül lehetetlen a választást lebonyolítani. Mint mondta, az elmúlt négy hétben is informatikai támogatással oldották meg a szavazókörök, a kijelölt szavazókörök kialakítását, az új választási honlap és az értesítők elkészítését.

Az irodavezető felhívta a figyelmet a mostani népszavazás egyik informatikai újdonságára: ez az első alkalom, hogy az összes településen a kiadott igazolásokat egy központi rendszerben kezelik, nyilvántartják és első alkalommal fogják tudni már a szavazást követő negyedik napon megállapítani, volt-e kettős szavazás.

A népszavazás napján, vasárnap reggel az első adatok, amelyek megjelennek az OVI honlapján, arról fognak tájékoztatni, hogy a magyarországi 11 ezer szavazókörben összesen mennyi választásra jogosult van. Ezt követően kétóránként, a nap folyamán összesen hat alkalommal közlik a részvételi adatokat.

A szavazókörök bezárása után a szavazatszámláló bizottságoknak és a velük dolgozó jegyzőkönyv-vezetőknek a legrövidebb időn belül meg kell küldeniük egy adatlapon az előzetes adatokat a központba. Az OVI honlapján vasárnap este 7 órától lesznek ezek az adatok elérhetőek, de ez még nem a jegyzőkönyvek feldolgozása alapján keletkezett végeredmény lesz, hiszen meg kell várni, amíg megérkeznek és az Országos Választási Bizottság összeszámolja a külképviseleteken leadott szavazatokat is. Rytkó Emília közölte: március 14-én lehet végleges jogi eredménye a népszavazásnak.

Kedden ezt a folyamatot modellezték: a "kosztümös főpróbán" minden állomáshelyről megpróbáltak eljuttatni a központba egy-egy teszt-adatlapot, valamint tesztelték a rendszer terhelhetőségét és a szavazat-összesítést is.

Deményné Kertész Krisztina, az OVI informatikai szakértője a sajtótájékoztatón elmondta: minden olyan számítógépről küldtek most adatot, amely a választás éjszakáján "dolgozni fog", vagyis a teszt-adatmennyiség megegyezett a vasárnap várhatóval.

Az informatikai eszközrendszer megfelelő teherbírású gépekből áll össze, és megerősítettük a biztonsági rendszert is - hangsúlyozta a szakember.

Az adatok begyűjtéséről szólva azt mondta: két közigazgatási rendszer infrastruktúráját használják hozzá, az egyik a minden városban működtetett okmányirodai rendszer, a másik - ezen a választáson ebben a szerepkörben debütáló - a kistelepülések polgármesteri hivatalaiban működtetett anyakönyvi szolgáltató rendszer, amely külön hálózaton csatlakozik a központhoz.

A kistelepülések minden választási adatot maguk rögzítenek, nem kell az adatlapot bevinni a körzetközponti okmányirodába - magyarázta a szakember, hozzátéve: ettől azt várják, hogy az adatok gyorsabban fognak érkezni.

Rytkó Emília megjegyezte: a keddi informatikai főpróba után szerdán tartják az igazgatási főpróbát, vagyis a jegyzőkönyvek ellenőrzését. Az informatikai és igazgatási próbán közel 20 ezer ember vesz részt, a próba hivatalos értékelése még hátravan.

Kulcsszavak: politika =választás

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Hannover Messe 2024: A Bosch fenntartható megoldásokat mutatott be

Az ipari gyártás minden gazdaság motorja, a gyártóknak azonban egy jelentős kihívásra is kell megoldást találniuk: a klímaváltozás miatt a gyáraknak fenntarthatóvá kell válniuk és kímélni kell az erőforrásokat. A Bosch, a gyártási és ipari megoldások egyik vezető szállítója, a gyárautomatizáláshoz, a hidrogéngazdasághoz, a digitalizációhoz és a mesterséges intelligenciához (MI) kapcsolódó megoldások széles portfóliójával segíti az ipari vállalatokat a zöld átalakulás megvalósításában.

2024. május 4. 17:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55