Tavaszi IDC roadshow: tárolók és virtualizáció az adatközpontokban

Kovács Attila, 2008. május 8. 14:53

"Storage, Virtualizáció és Zöld Adatközpontok" hívószavakkal rendezte ma újabb budapesti roadshow-ját az IDC. A résztvevők (110) és a szakmai támogatók (10) számából is egyértelmű, hogy az IT-biztonság mellett ezek a témák vonzzák ma a legtöbb szakembert az IDC fórumaira. Hét előadás, két esettanulmány-ismertetés és egy kerekasztal-beszélgetés hangzott el a félnapos rendezvényen.

A főleg a nagyobb vállalatokat célba vevő előadók többsége utalt a következőkre. A sávszélesség bővülése, valamint a processzorok és a szerverek fejlődése kaput nyitott a memóriaintenzív alkalmazások előtt – mindez pedig megnövelte az adattárolás iránti igényt. Az információrobbanás következtében hihetetlen nyomás alá kerültek a már amúgy is túlterhelt IT-erőforrások, és élénkült az érdeklődés az új hardverek és felügyeleti eszközök iránt. Olyan új fogalmak kerültek be a köztudatba, mint pl. az ILM (Information Lifecycle Management), virtualizáció, reduplikáció és az adatközpont-konszolidáció. Az adatkezelés egyszerűsítése mellett ezek az új technológiák a költségek csökkentését, a beruházás-megtérülés (ROI) felgyorsítását és a teljes életciklusra vetített összköltség (TCO) optimalizálását is támogatják.

A megnőtt feldolgozási teljesítmény és az információrobbanás nyomán megugrott a nagyvállalatok villanyszámla, amiért részben az informatika fokozott használata, részben pedig az adatközpontok nagyobb hűtési igénye tehető felelőssé. Az IDC felmérése szerint az IT vezetők 28 százaléka úgy véli, hogy az informatika „kizöldítése” a szállítók feladata, míg 40 százalékuk beismeri, hogy keveset tud erről a témáról, és szeretné bővíteni ismereteit. A jogszabályok egyre inkább megkövetelik az IT szállítóktól, hogy stratégiát dolgozzanak ki a hasznos élettartamuk végét elért termékek kezelésére, ami az ügyfélkapcsolatokat és az ellátási lánc működését is befolyásolja.


Martin Hingley, az IDC EMEA régióért felelős kutatási vezérigazgató-helyettese a virtualizációról tartott előadásában négy adatközponti erőforrás (PC, szerver, tároló, hálózat) szemszögéből vizsgálta a kérdést. Az adatközpontokra alkalmazott virtualizáció előnyös (egyszerűsíti a háttér infrastruktúrát, rövidíti a fejlesztési és telepítési ciklust, jobban illeszkedik az üzleti folyamatokba) és hátrányos (addicionális szoftverköltségek, virtuális szerverkezelés plusz erőforrásokat igényel, nagyobb energiaköltségek) hatásait mérlegelni kell. Viszont nem vitás, hogy a virtualizáció miközben a rendszereket, infrastruktúrát egyszerűsíti, az adatforgalmat a mögöttes hardver környezetről leválasztja.

Ákos György, az EMC Magyarország ügyvezető igazgatója az információs infrastruktúra jelene és jövője című előadásában hangsúlyozta, az öt év alatt, 20011-ig várható tízszeres adatnövekedés tárolása, visszakeresése hagyományos eszközökkel nem kezelhető. A vállalati gazdasági vezetőknek is fel kell ismerni, hogy szinte minden területen az adatközpontokban új eszközökre, szabványokra van szükség.

Nagy Barnabás, a HP Magyarország termékmenedzsere többek között cége új áramtakarékos tároló rendszereiről szólt előadásában. Megemlítette az egy hete bejelentett HP StorageWorks 9100 pengeszerveres adattárolót, amelynek teljesítmény-felvétele 35-40 %-kal kevesebb, mintha a felhasználó különálló szerverek beszerzésével állítana elő hasonló erőforrást.

Taál János, a Fujitsu Siemens termékigazgatója egyebek mellett bemutatta a cég akár heterogén szerverkörnyezetben használható CentricStor diszkes mentő rendszerét, amely automatikusan kezeli a szalagos egységet is.

Pulay András (Symantec) és Módly Zoltán (Sun) közös előadása arra irányult, hogyan lehet egy adatmentés tárigényét akár 90%-kal is csökkenteni. Ennek alátámasztására bemutatták a Symantec NetBackup platformba integrált PureDisk deduplikációs terméket, amellyel a vállalati adatközpontok a korábbiaknál hatékonyabban képesek az állandósult adatnövekedést kordában tartani.  

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36