Bill Gates-hologram Kuala Lumpurban
A milliárdos beszédét HD nagyfelbontásban rögzítették két héttel ezelőtt Seattle-ben, majd a Kuala Lumpur-i Kongresszusi Központ gyűléstermében életnagyságnál vagy két és félszer nagyobb méretben egy műanyag fóliára vetítették. A HD mozgókép holografikus vetítéssé alakítását a helyi, azaz maláj ’Fat Boys Records Sdn Bhd’ nevű, szórakoztatóiparban érdekelt társaság végezte és az eredmény lenyűgözte a megjelenteket, akik a beszéd után tapssal jutalmazták a technikai bravúrt. A Microsoft hivatalosan megerősítette, hogy Bill Gates most először jelent meg hologram formájában a nyilvánosság előtt. A vállalat hamarosan leköszönő elnöke egyébként azt üzente a megjelenteknek és a világnak, hogy cége a jövőben a számítógéppel még nem rendelkező ötmilliárd emberhez is el szeretne jutni termékeivel és szolgáltatásaival.
A fenti hírről a klasszikus science fiction irodalomban valamennyire is járatos olvasónak önkéntelenül Isaac Asimov Alapítvány trilógiája juthat eszébe, amelyben egy a jövőt megjósoló tudós - Hari Seldon - évekkel a halála után is előre meghatározott időpontokban, hologramként megjelenik a nyilvánosság előtt és homályos útmutatásokat ad a további jövőre vonatkozóan. A Microsoft arról egyelőre nem nyilatkozott, hogy Gates a későbbiekben is tervez-e hasonló módon megjelenni a világ különböző pontjain, illetve rögzítenek-e vele előre olyan beszédeket, amelyekben a cégtől való visszavonulása után is üzenhetne a nyilvánosságnak. Persze az is valószínű, hogy a Bill & Melinda Gates Foundation alapítványnál folytatott jótékony munkája kapcsán úgyis számtalan fórumon hallatja még a szavát személyesen is a világ jövőjét érintő kérdésekkel kapcsolatban.
Kapcsolódó cikkek
- Fontos frissítések Windows rendszerekhez
- Telefonos tolmácsszoftver a Microsofttól
- Két kritikus frissítés a Microsoft májusi csomagjában
- Megérkezett az első Microsoft-szoftver a Nokia mobiljaira
- 60 százalék alatt az Explorer
- Halo Reach béta május 19-én
- H.264-gyel érkezik az IE9
- Sutba dobja a Microsoft az iPad riválisának tekintett táblapécéjét
- Steve Ballmer diákok előtt mutatta be az új Windows Live Messengert
- Letölthető a MS Office 2010
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.