Mobilitás és multimédia-platform: 36,7 milliós NKTH-támogatás
Mintegy 40 infokommunikációs kutató-fejlesztő társaság, illetve szervezet létrehozta a Mobilitás és Multimédia Nemzeti Technológiai Platformot, amit a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) 36,7 millió forinttal támogat.
Pukler Gábor, a Mobilitás és Multimédia Klaszter elnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a platform létrehozatalában jelentős szerepet játszott a 2007. december 17-én alakult klaszter, amely tavaly év végén indult az NKTH által, a nemzeti technológiai platformok létrehozatalára kiírt pályázaton.
A pályázatra beérkezett 61 pályaműből a klaszter technológiai platformra vonatkozó pályázata nyerte el a támogatást.
Az elnök elmondta: a platform szorosan együttműködik a klaszterral, amely mint egy menedzsment szervezet, megvalósítja a platform által kidolgozott stratégiát.
Az eseményen közölték: a klaszter megalakulása óta 10 kutatás-fejlesztési, főként az egészségüggyel, ezen belül az idősgondozással, illetve a helyfüggő, például közlekedési informatikai szolgáltatásokkal kapcsolatos kutatás-fejlesztési programot indított el, amit a tagok saját forrásból finanszíroznak.
A klaszter további célja, hogy kidolgozzon egy több évre, 2012-2015-re vonatkozó programot, ami segítené például a döntéshozókat abban, hogyan változtassanak a jogszabályokon és a szabványosítás folyamatán.
A Mobilitás és Multimédia Klasztert a magyar infokommunikációs iparág cégei, illetve több oktatási intézmény, valamint kis- és közepes vállalkozás alapította: a klaszterben a szervezetek egyesítik kutatásfejlesztési erőforrásaikat, illetve érétkesítik a közösen létrehozott szolgáltatásokat és eredményeket.
A klaszternek, illetve a platformnak jelenleg mintegy 40 társaság és szervezet a tagja, amelyek az alapkutatástól a piaci bevezetésig lefedik a teljes innovációs értékláncot.
A klaszter elsősorban a mobiltechnológiára épülő alkalmazásokkal, így például a mobiltévével kapcsolatos szolgáltatásokkal, a multimédiás tartalomszolgáltatással, az elektronikus egészségüggyel, illetve az intelligens közlekedéssel, a helyfüggő szolgáltatásokkal kapcsolatos fejlesztéseket végez.
A klaszter és a platform tagjai között megtalálható például a Magyar Telekom Nyrt., az Ericsson, a HP, a SUN Microsytems, a GTS-Datanet magyar leányvállalata, az Albacomp, az Origo, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Pannon Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem, a Közlekedéstudományi Intézet Kht., a Kitchen Budapest Innováció Kft., az InnoHost Kutatás-Fejlesztési Alapítvány, valamint a kis- és középvállalkozások közül az Innomed, a Kirowski, a Netvisor, az Adverticum és a Bird Telecom.
Kapcsolódó cikkek
- Videokonferencia-rendszerrel bővítette szolgáltatásait az informatikai klaszter
- A magyar-szlovák kis- és középvállalkozások együttműködésének támogatása
- Innovációs elismerés az Intellio autópálya-felügyeleti megoldására
- Megújuló energiákra épül az Alcatel-Lucent nyertes pályázata
- Informatikai inkubációs központ a Debreceni Egyetemen
- Nyerjen egyperces videóval 80 napos világkörüli utat és 100 ezer dollárt az LG-től
- A gyengülő oktatás megöli a stratégiai fontosságú elektronikai ipart
- Magyar-amerikai tudományos és technológiai együttműködés
- Nemzetközi hálózatban működő akkreditált laboratórium segíthet a hazai ipar európai k+f integrációjában
- Megnevezték a Magyar Sajtófotó pályázat díjazottait
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.