Egységesen kellene szabályozni Európában az interneten való mozgást

MTI Sajtóadatbank, 2008. október 7. 09:18

A közlekedési szabályokhoz hasonlóan az interneten való mozgás szabályait is meg kell alkotni, összefüggésben az adatvédelemmel és a fogyasztóvédelemmel - fogalmazták meg hétfőn az Európai Unió információs fejlődésért és hírközlésért felelős miniszterei a dél-franciaországi Nizzában tartott találkozójukon.

A magyar delegációt vezető Csepeli György, a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) közpolitikai igazgatója a digitális gazdaság fejlődésének közpolitikai kérdéseivel foglalkozó tanácskozás szünetében az MTI-nek telefonon elmondta: a "jövő internetében" a technológia sokkal többet fog tudni, mint ma. Sokkal szélesebb sávon zajlik majd az adatforgalom, s ennek következtében sokkal kiterjedtebbek lesznek azok az alkalmazási lehetőségek, amelyek átfogják a teljes társadalmat és lehetővé teszik a konferencia szlogenjéül választott "dolgok internetét".

Ez azt jelenti, hogy minden forgalomba kerülő tárgyat el lehet majd látni egy rádiófrekvencia azonosító jelzéssel, amelynek köszönhetően úgy lehet majd a tárgyakat nyomon követni, ahogy azt jelenleg a repülőgépekkel teszik. Az ennek következtében keletkezett nagy mennyiségű adat birtoklása komoly hatalmat fog jelenteni, s ez az, ami jelenleg még nincs szabályozva.

Csepeli György magyar álláspontként azt fogalmazta meg, hogy a technológiai fejlődés mögött egyfajta kulturális probléma is kirajzolódik. A felhasználók ugyanis kevésbé vannak tudatában azoknak a veszélyeknek, amelyeket az internet az adatvédelem szempontjából rejt magában, ezért tudatosságfokozó kampányokra van szükség.

A szabályozás tekintetében egységesíteni kellene az európai országok szabványait ahhoz, hogy az új technológiák ki tudják fejteni hatásukat a gazdaságra, az egészségügyre, a kormányzásra, a kereskedelemre - hangsúlyozta a MEH közpolitikai igazgatója.

Az is felmerült a nizzai találkozón, hogy az internetet egyetemes szolgáltatási körnek lehetne nyilvánítani, amelynek értelmében minden tagállamnak kötelessége lenne biztosítani állampolgárainak a hozzáférést - mondta Csepeli György.

A világon jelenleg másfél milliárdan interneteznek rendszeresen, és a következő öt évben további egymilliárdan csatlakoznak a világhálóhoz. Az Európai Unió a digitális írástudás kérdésében megosztott: a skandináv országok megelőzik az Egyesült Államokat és az olyan fejlett ázsiai országokat, mint Japán vagy Dél-Korea, de Európa más részei le vannak maradva. Ezzel a problémával külön konferencián fognak foglalkozni az illetékes EU-miniszterek Bécsben.

Kulcsszavak: EU szabályozás internet

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36