1 millió PC-ről tüntetett el hamis vírusirtókat a legutóbbi Windows-javítás
Mint ismeretes, a Microsoft az előre ütemezett minden hónap második keddjére kitűzött frissítési körben a rosszindulatú szoftverek eltávolítására létrehozott alkalmazását is frissíti. Így volt ez a legutóbbi csomag kiadásakor is. Az azonban még a szakértőket is meglepte, hogy milyen sikeres volt a mostani frissítés. A fejlesztők a jelek szerint jó érzékkel módosították az alkalmazás adatbázisát, mivel több mint 994 ezer PC-ről távolítottak el magukat biztonságtechnikai szoftvereknek álcázó rosszindulatú alkalmazásokat.
Ezeket a Microsoft rendszere többnyire "W32/FakeSecSen," "Advanced Antivirus," "Spyware Preventer," "Ultimate Antivirus 2008" és "XPert Antivirus” néven ismerte fel, és száműzte a gépekről. Ezek legnagyobb része teljesen haszontalan védelmi szempontból, és valójában zsarolószoftverként lehetne őket jellemezni. Az ilyen alkalmazások azóta terjedtek el ilyen mértékben, jellemezően az elmúlt hónapok során, hogy készítőik rájöttek, igazi kincsesbányát jelentenek. A felhasználókból segítségükkel általában 40-50 dollár körüli előfizetési díjat szednek ki segítségükkel. Amennyiben valaki ezt nem akarja megfizetni, a program figyelmeztető üzenetek sokaságával bombázza a tulajdonost, ezzel nehezítve munkáját. Ez afféle pszichológiai hadviselés előbb-utóbb kifárasztja a felhasználót idegileg, és fizetésre készteti. Hogy milyen mértékű üzletről van szó, azt jól jellemzi, hogy a szakértők becslése szerint éves szinten 5 milliárd dollárt sajtolnak így ki a gyanútlan vagy elgyötört felhasználókból.
Kapcsolódó cikkek
- Fontos frissítések Windows rendszerekhez
- Két kritikus frissítés a Microsoft májusi csomagjában
- A Microsoft beindította Fix It javítószolgáltatását
- 5 kritikus Windows javítás az áprilisi frissítőcsomagban
- Újabb veszélyes Java sebezhetőség a Windows-on
- Befoltozza a 17 éves Windows-rést a Microsoft
- Kedden frissül az Explorer
- Frissítés után: biztonsági rések a Vistán és a Server 2008-on
- Soron kívüli javításokat ad ki kedden a Microsoft
- Kritikus DirectShow és ActiveX javítások a Microsofttól
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.