Egymillió Westel 900-előfizető
Magyarországon jelenleg mintegy 1,9 millió mobil-előfizető van. A Pannon GSM Távközlési Rt.-nek a legutóbb nyilvánosságra hozott, március elsejei adatai szerint 720 ezer előfizetője van, míg a Westel 06 60 Rádiótelefon Kft. 100 ezer ügyféllel rendelkezik. A harmadik GSM-társaságnak, a Vodafone-nak tavaly év végén közel 20 ezer előfizetője volt, ám azóta ez a társaság nem tett közzé újabb adatokat. A Vodafone korábban azonban közölte: célja az, hogy a 2000. év végére a mobil-előfizetők 10 százalékával rendelkezzen.
Európa fejlettebb országaiban a mobiltelefon elterjedtebb, mint Magyarországon, így nagyobb az úgynevezett penetráció, amelyet a teljes lakosság és a mobil-előfizetők számának arányában határoznak meg. Finnországban például a penetráció tavaly a harmadik negyedévben 62, Olaszországban 45, Portugáliában 39, Angliában 32, míg Németországban 23 százalékos volt.
Egyes szakértői előrejelzések szerint Magyarországon a 2000. év végén a lakosságnak már mintegy 27 százaléka rendelkezik majd mobiltelefonnal.
Kapcsolódó cikkek
- A Siemens a második lesz a mobilhálózatok piacán
- Lendületben az Ericsson, terjeszkedés Indiában
- Ericsson : fókuszban a szélessáv
- Az Ericsson 135 millió dolláros szerződést nyert Kínában
- Kibővíti mobilprogramját a Microsoft
- A Nokia több mint 1 milliárd dolláros részesedése
- Az Ericsson 850 millió USD értékű keretszerződése Kínával
- Túl a kétmillió előfizetőn a Westel
- 1.5 millió előfizető a Pannon GSM-nél
- A Teliát összekapcsolási díjai csökkentésére kötelezték
Június 11-én ismét megérkezik Magyarországra a Startup Safari Budapest
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Bővíti a napenergia-kapacitást üllői gyártóüzemében a Lenovo
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).