Informatikával a társadalmi modernizációért - Évzárás az Inforumban

MTI Sajtóadatbank, 2009. december 21. 10:47

Az Informatikai Érdekegyeztető Fórum (Inforum) közgyűlése számot vetett az elmúlt év és évek aktivitásával. Az Inforum 2007 óta meghatározó szerepet játszik a hazai e-befogadás mozgalomban: kezdeményezte az e-Befogadásügyi Eseti Bizottság felállítását az Országgyűlésben és részese volt két Országgyűlési Határozati javaslat létrehozásának. Az Inforum készítette el az első e-befogadási jelentéseket és indította útjára az 50plusz.net oldalt. 2008 decemberében az Európai Bizottságtól e-Inclusion aranyérmet kapott az "Unoka-Nagyszülő Informatikai Verseny" 2003 óta tartó sorozatáért.

Az Inforum úgy látja, Magyarországon elindultak pozitív folyamatok. Minden parlamenti párt felismerte, hogy nemzeti ügy a hátrányos helyzetűek informatikai képzése. A statisztikák jelzik, hogy a legnagyobb arányban a 40-60 év közöttiek internethasználata bővült az elmúlt két évben, nőtt a tanfolyamot végzők száma az idősek körében, és a számukra fontos portálok kínálata, köztük az 50plusz.net internet oldalé is. Sikeresnek látszik a wifi-falu kezdeményezés, amely a szegény sorban élő emberek internethasználatát segíti. Egyre nagyobb az igény az IT-Mentorok, e-Tanácsadók munkájára, a teleházak tevékenységére.

Az sem hallgatható el, hogy a megtett lépéseknek még nem elegendőek a hátrányos helyzetű csoportok információs társadalmi befogadásának terén. A Miniszterelnöki Hivatalon kívül minimális a közhivatalok digitális esélyegyenlőségi kezdeményezéseinek száma.

Az Inforum vezetőit két évre választja. Tárkány Szücs Attila elnök, Pajna Sándor ügyvezető elnök, Dombi Gábor főtitkár, Faragó Judit ügyvezető igazgató, Gáspár Mátyás, Martos Balázs, Mlinarics József, Molnár Szilárd, Reszler Ákos alelnökök és Mayer Erika infomediátor, illetve Risztics Péter, az Inforum Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsbeli képviselőjének vezetésével az elmúlt két év nagyon eseményteli volt, amelyben az Inforum mind a hazai, mind az európai porondon sikereket mondhat magáénak. Ezért az Inforum vezetőségének mandátumát a Közgyűlés további két évre, Risztics Péter NHIT-tagságát az NHIT ezen ciklusára meghosszabbította.

Az Inforum vezetői az elmúlt két évben sok kitüntetésben is részesültek. Az Inforum díjat kapott az Európai Bizottságtól (Bécs), e-Fesztivál (Budapest), és Access-IT 2009 (London) szervezőitől. Az Inforum ügyvezető elnöke e-Közigazgatási díjban, a főtitkára és Molnár Szilárd, Risztics Péter alelnökök Magyar Információs Társadalomért díjban részesültek. Dombi Gábor főtitkár Példakép Díjas lett.

Az Inforum 2009-ben bebizonyította, hogy az idősebbek is vágynak arra, hogy az információs társadalomban is befogadásra leljenek. A "Versenyben az Idővel" visszaemlékezés-pályázatára 208 pályamű érkezett. E versenyben és az 2009-es Unoka-nagyszülő Informatikai
Versenyen a legidősebb pályázók egyaránt betöltötték a 90. évüket. Az Inforum elkészítette a "Gyerekjáték az internet" 30 epizódból álló ismeretterjesztő tévéjátékát, amely oktatási célra mindenki számára ingyen elérhető.

Kulcsszavak: Inforum

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36