Bill Gates a Twitteren
Bill Gates a Hello World, azaz helló világ üdvözléssel indította el Twitter-oldalát, amit további öt bejegyzés követett még. Az amerikai milliárdos többek között a haiti földrengés áldozatainak a megsegítésére szólította fel az olvasókat, s arról is beszámolt, hogy ő is adományokkal támogatja a rászorulókat.
A milliárdos közösségi portálon való megjelenésének a híre futótűzként terjedt az interneten, ugyanis néhány óra leforgása alatt több mint 100 ezer követőre talált a szoftverguru. Bejelentkezése óta Gates több Tweetre is feliratkozott, az amerikai milliárdos figyeli Barack Obama, Ahston Cutcher és a CERN atomkutató intézet csatornáját is. S hogy nem egy szenzációhajhász csaló tréfálkozásáról van szó, azt maga az üzemeltető is igazolja, ugyanis leellenőrizték a Bill Gatesként bejelentkezett tag személyazonosságát.
A Microsoft-alapító mikroblog profilját a következő cím alatt megtekinthetik olvasóink is: http://twitter.com/billgates
Kapcsolódó cikkek
- Feliratkozásra kényszerítő veszélyes hibát javított a Twitter
- Válságkezelő kereskedelmi igazgató a Sixtnél
- Új HR-menedzser a Canon Hungária Kft.-nél
- Telefonos tolmácsszoftver a Microsofttól
- Két kritikus frissítés a Microsoft májusi csomagjában
- Laufer Tamás az Informatikai Vállalkozások Szövetségének új elnöke
- Megérkezett az első Microsoft-szoftver a Nokia mobiljaira
- 60 százalék alatt az Explorer
- Halo Reach béta május 19-én
- H.264-gyel érkezik az IE9
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.