A Fidesz felülvizsgálná a Nemzeti Digitális Közmű koncepcióját
Ha a Fidesz alakíthat kormányt, felül fogják vizsgálni a Nemzeti Digitális Közműnek a szélessávú internet terjesztéséről szóló koncepcióját, mert idejétmúltnak tartják azt - közölte Nyitrai Zsolt, a párt informatikai munkacsoportjának vezetője pénteken az MTI-vel.
Baja Ferenc infokommunikációért felelős kormánybiztos korábban azt mondta: a digitális közmű célja, hogy Magyarország összes településére eljuttassa a szélessávú internetet, amelyre azután egyéni igényeiknek megfelelően csatlakozhatnak a fogyasztók.
Nyitrai Zsolt közleményében - amelyet azzal összefüggésben adott ki, hogy szerdán megjelent a témában egy kiemelt projekt 17,819 milliárd forintos keretösszeggel - hangsúlyozta, a Fidesz elkötelezett a magyarországi digitális írástudatlanság felszámolásában, és egyetért azzal, hogy ehhez nagyon fontos stratégiai lépés a szélessávú internetelérés lehetőségének megteremtése mindenki számára, amelyhez meg kell találni "a megfelelő formát és eszközt".
A párt informatikai munkacsoportja viszont úgy látja: a kormány által elfogadott Nemzeti Digitális Közmű koncepcióját több szempont alapján is idejétmúlt.
"A nemzeti ügyek kormánya lépéseket tesz majd egy olyan hálózat kialakítására, mely az infrastruktúrán túl a tartalomfejlesztést, az oktatást és a tájékoztatást is prioritásként kezeli, ezért felül fogja vizsgálni az NDK koncepcióját" - zárja közleményét Nyitrai Zsolt.
Kapcsolódó cikkek
- A pápa áldását adta közösségi oldalakra, de óv is tőlük
- Internetezők szociális hálózata
- 2.6 millió magyar a Facebookon!
- Okostelefonnal lehet fizetni a Starbucks kávézókban
- A NextChat.hu megkezdte működését
- Már hétévesen rendszeresen interneteznek az európai gyerekek
- Book Saver: A digitális könyvfaló
- Magyar Kiváló Online Gyermektartalom Díj - Meghosszabbított nevezési határidő
- Napi 200 millió YouTube-videót néznek mobiltelefonokon
- Internetes radírral törölhetők a világhálón felejtett fényképek
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.