9000 embert küld el a HP
Ez a vezető számítógépgyártó 300 ezres munkaerejének mintegy 3 százalékát jelenti, ami elsőre nem tűnik túl soknak, azonban a társaság a Compaq 2002-es bekebelezése óta több alkalommal is megélt már több ezres nagyságrendű leépítéseket. A mostani átszervezés az elbocsátások mellett körülbelül egymilliárd dolláros beruházással is jár, főként az olyan komplex üzleti adatközpontok területén, amelyek a cég nagyszabású felhő (cloud computing) infrastruktúra elképzeléseit hivatottak valóra váltani. Ezzel párhuzamosan a HP konszolidálni, azaz összevonni és karcsúsítani fogja adatközpont-, hálózati- és alkalmazás-üzletágait.
A tervek szerint az intézkedésekkel hosszú távon évente mintegy 500-700 millió dollárt spórolhat a vállalat adózás után. A folyamat részeként 6000 új munkahelyet is teremtenének, azaz a munkaerő-veszteség végső soron csupán 3000 fő lenne. Érdekes, hogy a HP nem válságos időszakban, hanem talán éppen a most átvészelt válságból okulva szánta rá magát az átszervezésre. A cég ugyanis az idei első negyedévben 13 százalékkal felülmúlta egy évvel korábbi üzleti forgalmát, profitja pedig több mint egy dollárral emelkedett részvényenként.
Kapcsolódó cikkek
- Nem változtat stratégiáján a romokban lévő HP
- Újabb céget vásárol fel a Hewlett-Packard
- A HP győzelmével zárul a Dell kontra HP felvásárlási csata
- Saját rekordjait döntögeti a HP
- Lemondott a szexuális zaklatással vádolt HP-vezér
- Jelentősen növelte profitját a HP
- Csökkent a HP profitja, a társaság nem optimista
- Adatbiztonsági céget vásárol a HP
- Többezres leépítés a HP-nál Amerikán kívül
- A Hewlett-Packard hozta az eredményt, de borúlátó
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.