800 millió dollárt költ az amerikai kormányzat szélessávú fejlesztésekre
A projekt, amelyhez egyébként további 200 millió dollár érkezik magánberuházások formájában, azt célozza, hogy minél több vidéki, vagy kis jövedelmű család, illetve kisvállalkozás férhessen hozzá a szélessávú internethez Amerikában. A terv emellett hálózatépítést is tartalmaz, olyan iskolákba, kórházakba és egyéb közintézményekbe, ahol még nincs ilyen, illetve a könyvtárak és állami egyetemek számítógépparkját is fejleszteni kívánják. A beruházással kapcsolatban Obama azt nyilatkozta, hogy az ilyen típusú fejlesztéseknek főként hosszú távon van hasznuk, hiszen a szélessávú internet abban segíthet például, hogy a jövő generációk jobban elsajátíthassák a majdani boldogulásukhoz szükséges tudást. Hogy mennyire komolyan veszi az új amerikai kormányzat a területet, arra azt hozta fel példaként, hogy a most bejelentettel együtt 2009 decembere már mintegy 2,7 milliárd dollárt biztosítottak a szélessávú internet fejlesztésére, összesen 260 projekt keretében.
Miközben az internet amerikai találmány, az Egyesült Államok jelenleg mind szélessávú lefedettségben, mind pedig a szupergyors száloptikás hálózatok kiépítésében le van maradva Európa, illetve a Távol-Kelet mögött. Ráadásul kialakult egyfajta digitális szakadék is az országban, vagyis egyes társadalmi csoportok körében kiugróan magas a világhálót hanyagolók száma, akik ezen nem is nagyon akarnak maguktól változtatni.
Kapcsolódó cikkek
- Tavaly novemberben is emelkedett a vezetékes szélessávú internet-előfizetések száma
- KSH: tovább nőtt az internet-előfizetések száma
- Több mint 2 millió vezetékes szélessávú internet-előfizetés Magyarországon
- Megnégyszereződik 2015-re a globális internet-forgalom
- Márciusban közel 1,97 millió szélessávúinternet-előfizető volt hazánkban
- Adatátviteli fejlesztést hajt végre az Invitel Szegeden
- Minden uniós polgár széles sávú hozzáférést kap 2020-ig
- Közel 2 millió szélessávú internet-előfizetés
- Egymillió háztartást lát el az új internetműhold
- Nagyszabású hálózatfejlesztés újabb nyolc Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.