Erős élénkülés az Infineon félvezetőgyártónál

MTI Sajtóadatbank, 2010. július 29. 09:04

A várakozásokat meghaladóan zárta üzleti éve harmadik negyedét Európa második számú félvezetőgyártója, a német Infineon, és az év egészére ismét emelte bevételi előrejelzését, három hónapon belül immár másodszor.

A cég egész évi bevételét most a 45-49 százalékos tartományban várja nőni, miután áprilisban az eredeti előrejelzéshez képest 35-39 százalékos növekedést valószínűsített.

Az Infineon beruházási terveit is emelte, mostani bejelentése szerint 400 millió eurót fektetne be, 100 millió euróval többet a korábban bejelentettnél.

A szerdán ismertetett eredményjelentés szerint a harmadik negyedévben 1,21 milliárd euró volt a bevétel, 17 százalékkal haladva meg az egy évvel korábbit, míg az adózott eredmény 126 millió euró lett, 59 százalékkal több, mint a tavalyi harmadik negyedben. A céget az erős dollár is segítette, ez 5 százalékot jelentett a bevétel növekedésében.

Az Infineon viszonylag jól viselte a gazdasági világválságot: a tavaly szeptemberrel zárult üzleti évben nettó vesztesége 671 millió euróra csökkent az előző évi 3,747 milliárdos hiányról, miközben a forgalma 22 százalékkal apadt, 3,027 milliárd euróra 3,903 milliárdról.

A decemberrel végződött első üzleti negyedévében az Infineonnak már 66 millió eurós adózott eredménye volt az egy évvel korábbi, 404 milliós veszteség helyett, és a bevétele 27 százalékkal nőtt, 941 millió euróra az egy évvel azelőtti 742 millióhoz képest.

Kulcsszavak: Infineon +mérleg

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Hannover Messe 2024: A Bosch fenntartható megoldásokat mutatott be

Az ipari gyártás minden gazdaság motorja, a gyártóknak azonban egy jelentős kihívásra is kell megoldást találniuk: a klímaváltozás miatt a gyáraknak fenntarthatóvá kell válniuk és kímélni kell az erőforrásokat. A Bosch, a gyártási és ipari megoldások egyik vezető szállítója, a gyárautomatizáláshoz, a hidrogéngazdasághoz, a digitalizációhoz és a mesterséges intelligenciához (MI) kapcsolódó megoldások széles portfóliójával segíti az ipari vállalatokat a zöld átalakulás megvalósításában.

2024. május 4. 17:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55