1,2 millió GPS-készüléket hív vissza a Garmin

Milkovits Gábor, 2010. augusztus 27. 06:35

A világ legnagyobb GPS-gyártójának számító Garmin bejelentette, hogy összesen mintegy 1,2 millió darab navigációs eszközt ingyenesen kicserél, mert túlmelegedő akkumulátoruk balesetet okozhat.

A cserére szoruló készülékekből 796 ezer darabot az Egyesült Államokban értékesítettek, a többi viszont világszerte került eladásra, és Magyarországra is került belőlük. A szóban forgó GPS-ek a Nüvi 200W, a 250W, a 260W, a 7xx és a 7xxT termékcsaládok tagjai, azonban szerencsére nem az összes ilyen készülékbe kerültek hibás akkuk. Azt, hogy ki kell-e cserélni az adott navigációs eszközt, a Garmin weboldalán, a sorozatszám alapján állapíthatják meg a tulajdonosok – a lap alja felé található mezőbe kell beírni a készülék számát, majd a „Check Serial Number” feliratra kell rákattintani.

A Garmin egyelőre nem nevezte meg a balesetveszélyes akkuk gyártóját, azt azonban közölte, hogy a cég részt vállal a visszahívás költségeiből. Az akkuk túlhevüléséből következő meghibásodások, illetve az ezekből adódó, akár személyi sérüléssel is járó balesetek viszonylag gyakoriak a hordozható készülékek világában. A visszahívási akciók sokszor igen komoly pénzébe kerülnek az adott elektronikai vállalatnak, ráadásul az ilyen ügyek az imázst is jócskán megtépázhatják.

Kulcsszavak: GPS Garmin

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az állkapocs mozgását és a környezeti zajszintet is elemzi az LG új fülhallgatója

Az LG Electronics (LG) bemutatta legújabb TONE Free fülhallgatóját, amelyet a lenyűgöző hangzás jegyében terveztek. Az új T90S modellt grafén, azaz egyetlen atom vastagságú grafitréteg felhasználásával alkották meg, amellyel az eszköz a korábbinál kényelmesebb illeszkedést kínál. 

2024. június 2. 13:46

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Kényelmet és biztonságot nyújtanak a Continental innovációi az új Mercedes-Benz E-osztályban

A Continental fontos alkatrészeket és termékeket szállít az új Mercedes-Benz E-osztályhoz. A cég intelligens eszközalapú hozzáférési megoldásával (röviden CoSmA) a technológiai vállalat olyan rendszert kínál, amely az okostelefonokat vagy az okosórákat autókulcsokká alakítja. A technológia a digitális kornak megfelelő kényelmes felhasználói élményt tesz lehetővé. A Continental most először kínál olyan teljeskörű rendszert, amely átfogó kapcsolatot biztosít a jármű digitális ökoszisztémája, az okoseszközök és a felhő között.

2024. május 29. 14:28

Friss kutatás: napi szinten sokat használnak tévét a magyarok, ennyit költenek rá

Szinte minden háztartásban van legalább egy tévé, minden harmadik magyar két készülékkel is rendelkezik, viszont a legtöbben maximum 150 ezer forintot szánnak rá – derült ki egy friss kutatásból. A Hisense legújabb felmérése rávilágított arra, hogy a magyarok jelentős része továbbra is elsősorban hagyományos tévénézésre használja a készülékét, habár ez csökkenő tendenciát mutat 2022 ősze óta, miközben a streaming szolgáltatásokat többen használják. Új készülék vásárlásakor a magyaroknak az ár a legfontosabb szempont, de mindössze a megkérdezettek 17 százaléka tervezi új tévé beszerzését.

2024. május 29. 11:29

A fejletlen töltési infrastruktúra lassítja az autóipar elektromos átállását

Sikeres évet zárt a MAGE és a hazai járműipar. Az elmúlt évben a MAGE intenzíven tartotta a kapcsolatot az Európai Autógyártók Szövetségével (ACEA). Ma már az európai szövetséggel egyetértésben az a vélemény, hogy az autóipari vállalatok dekarbonizációs elkötelezettsége mellett, minden tagországi szövetségnek lobbiznia kell, hogy kormányaik támogassák az átállást segítő feltételek biztosítását az EU-ban. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó elvárások teljesítéséhez szükség van egy európai szintű egységes töltési infrastruktúra kiépítésére. Interjú Krisztián Róberttel, a MAGE elnökével.

2024. május 28. 20:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52