EU-elnökség - Kiemelt terület lesz a távközlés

MTI Sajtóadatbank, 2010. december 6. 15:26

A 2011-es magyar EU-elnökség kiemelt célja az Európai Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség mandátumának meghosszabbítása és a szervezet modernizálása - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

Még pénteken Brüsszelben ült össze az Európai Unió Közlekedési, Távközlési és Energia Tanácsának távközlési szekciója, amelyen Magyarország képviseletében Nyitrai Zsolt, infokommunikációért felelős államtitkár azt mondta, hogy a jövő évi magyar elnökség távközlési prioritásai a stratégia, biztonság és frekvencia fogalmai köré csoportosulnak.

 A minisztérium tájékoztatása szerint az államtitkár elmondta azt is, hogy a soros elnökség alatt Magyarország kiemelt célja lesz az Európai Unió az Európai Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség (ENISA) mandátumának meghosszabbítása és a szervezet modernizálása. Nyitrai Zsolt elmondta, hogy a meghosszabbítás után nagy hangsúlyt kell helyezni az ENISA feladatainak, funkcióinak bővítésére úgy, hogy a szabályozás megfelelően rugalmas legyen és így kezelni lehessen a legkülönfélébb hálózatbiztonságot fenyegető veszélyeket.

 A frekvenciával kapcsolatos ügyek kapcsán Nyitrai Zsolt arról beszélt, hogy az első többéves rádióspektrum-politikai program kiemelt jogalkotási prioritás lesz a magyar elnökség idején. A szakpolitikai program a 2011-2015-ig terjedő időszakra vonatkozik és célja egy EU-szintű koordinált spektrumpolitika kialakítása és a hatékonyabb spektrumgazdálkodás lehetőségének megteremtése, ami a fogyasztók és a vállalatok számára fog előnyt jelenteni.

 A tanácsülésen Nyitrai Zsolt meghívta a jelenlévő tagországok képviselőit a 2011. április 14-16. között megrendezendő távközlési miniszterek konferenciájára - olvasható NFM közleményében.
 

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36