EU-elnökség - Elindult a magyar elnökség hivatalos honlapja
A honlapot, amely a www.eu2011.hu webcímen érhető el, novemberben kezdték tesztelni. A honlap üzemeltetésére 92 millió forintot szánnak.
Mint Böszörményi Nagy Gergely, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese korábban elmondta, a honlap immár tíz éve a soros elnökség legfontosabb "kommunikációs felülete".
Rácz Péter európai uniós szakértő és politikai elemző szerint az elnökségi honlapnak mindenekelőtt gyors és hatékony kommunikációs eszköznek kell lennie, a legfőbb tartalmi követelmény, hogy közvetítse az elnökség céljait és eredményeit, az aktuális eseményeket, ezenkívül tartalmaz majd "egy kis országpromóciót" is.
Az ország népszerűsítéséhez tartozik a kulturális kínálat, komoly- és könnyűzenei ajánlatok, illetve gasztronómiai különlegességek ismertetése is.
A szakértő az MTI-nek elmondta: a honlapnak egy vagy több belső, külügyminisztériumi bloggere lesz, és a legismertebb, véleményformáló magyar bloggerek, köztük politológusok, szakértők blogjaihoz vezető linkeket is elhelyeznek az oldalon.
Urkuti György, a Külügyminisztérium EU-elnökségi kommunikációs főosztályvezetőjének tájékoztatása szerint az elnökségi honlap több elemét a nagyon sikeresnek ítélt korábbi svéd honlapról vették át. Emellett a jelenlegi belga elnökség honlapjának nyílt forráskódú
Drupal keretrendszerét alakították a magyar igényekhez. Ezt a belga elnökség díjmentesen adta át, így költséget csak az adaptálás jelentett.
A Külügyminisztérium az MTI-t korábban úgy tájékoztatta: a honlapon az elnökséggel kapcsolatos hírek és háttéranyagok lesznek olvashatók, de a hivatalos közleményeken, dokumentumokon kívül az elnökségi mindennapok is megjelennek majd országpromóciós elemekkel. A szervezők törekvése szerint az olvasók olyan kulisszatitkokat is megtudhatnak majd, hogy mi szerepel a díszvacsorák menüjén és milyen kulturális eseményeken vesznek részt az EU-elnökség vendégei.
Kapcsolódó cikkek
- Hétmilliárd eurót különítene el az EB a Galileo műholdas navigációs programra 2020-ig
- Az Európai Bizottság jóváhagyta a Motorola Mobility Google általi felvásárlását
- Az Európai Bizottság helyteleníti a fájlcserélők elleni kemény amerikai fellépést
- Vezető technológiai és médiavállalatok koalícióra léptek a gyermekek internetes biztonságáért
- Az EU enged a lobbinak az "elfeledettség jogával" kapcsolatban
- Távközlés: Több száz EU-jogsértési döntés, Magyarország egyben érintett
- A szélessávú adatátvitel tesztelését tervezi az Európai Bizottság
- Jogszabályellenes a távközlési cégek különadója
- Versenyvizsgálatot indít az EU az internetes fizetések piacán
- Az audiovizuális szolgáltatások megfeleléséről tájékozódik az EB
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.