1, 2, 3 ... 4.294.967.296! Mi jön ezután az IP-címek világában?
Az internet hőskorában - amikor csak a tudományos-akadémiai szféra használta a netet, és az üzleti élet még csak nem is álmodott róla - nagyon távolinak tűnt az a dátum, amikor az internetes végpontok száma elérheti a négymilliárd kétszázkilencvennégymillió kilencszázhatvanhétezer kétszázkilencvenhatot, másképp fogalmazva 2 harminckettedik hatványát, azt a számot, amennyi internetes végpontot az elfogadott internetes protokoll - az IPv4 - szerint meg lehet különböztetni. Most viszont nagyon közeli!
Néhány napon belül az internetszolgáltatók megkapják az utolsó IP-címeket, és őszre végére is érnek a készletnek...
Kész? Akkor többen már nem internetezhetnek? Szerencsére már nagyban folynak az előkészületek az IPv6-ra történő áttérésre, és az IPv4-en belül is elképzelhető (jelenleg is van) közös IP cím, a maja naptár szerint megjósolt 2012-es világvége tehát nem az internet összeomlásának képében fog jelentkezni.
Bár az internetezők többsége nem foglalkozik az IP-címmel, elegendő belépni a http://myip.fmp1.net/index.php weboldalra, és máris kiderül, hogy minden internetre csatlakozó számítógépnek van egy pillanatnyi egyedi azonosítója, négy - egymástól ponttal elválasztott - szám, amelyek egyike se haladja meg a 2 nyolcadik hatványát, vagyis 0 és 255 közé esik. Ez a négy - 8 bites - szám ugyanakkor a címben is jelzett mennyiség megkülönböztetésére alkalmas, többre nem.
Ha négy helyett hatra növeljük a számcsoportok számát, akkor a bő négymilliárd helyett ennek 65.536-szorosát tudjuk megkülönböztetni, és ez már valóban olyan szám, amit - legalábbis itt a Földön - soha nem fogunk "kinőni". Alapvetően ennyit kell tudni az IPv4 és az IPv6 protokollok különbségéről, legfeljebb annyit még, hogy a gyakorlatban nem is olyan egyszerű négyről a hatra jutni...
A nehézségeket talán a legjobban a Wikipédia IPv6 szócikke foglalja össze: "Az IPv6-bevezetési megoldások tekintetében számos eltérő – a szabványosítás különböző fázisában lévő – metódus látott napvilágot (pl. 6to4, 6rd, DS-lite, Softwire, Carrier Grade NAT, stb.). Az egyes megoldásoknak természetesen eltérő előnyei ill. hátrányai vannak, így folyamatos vitatémát biztosítanak a szakértők számára. Egyetértés van azonban a tekintetében, hogy a felhasználók számára egyidejűleg kell mind IPv4, mind IPv6 kapcsolódást biztosítani. Az ilyen megoldást nevezik dual-stack elérésnek. A dual-stack megoldás egyik fő előnye, hogy nincs szükség IPv4 és IPv6 hálózati átjárók létrehozására, melyek segítségével a csak egyik vagy másik verziót támogató végpontok kommunikálni tudnának egymással...A IPv6 széles körű elterjedésének egyik legkritikusabb eleme az RG/HGW (Residential Gateway / Home Gateway). A szabványok kialakításával még csak most kezdenek intenzívebben foglalkozni a szabványosító szervezetek, így nem meglepő, hogy az implementációk ma még gyerekcipőben járnak."
A nehézségek ellenére mind Magyarországon (A BME Folyamatszabályozási Tanszékén, az NIIF által fejlesztett és üzemeltetett felsőoktatási és kutatói hálózaton, a Magyar Telekomnál stb.), mind a világban (pl. 2011. június 8-án a legnagyobb internet-cégek - a Google, a Yahoo, a Facebook és mások - közös IPv6-os próbaüzemet tartanak) felgyorsultak az ezirányú munkák, már csak azért is, mert az idő sürget. Ezzel együtt nagy a valószínűsége annak, hogy hamarabb fogy ki az IPv4 készlet, mintsem széles körben bevezetésre kerülne az IPv6. Hogy mi történik akkor? A fix IP címek mellett ma is vannak dinamikus IP-címek, vagyis amikor egy kisebb tartományt a szolgáltató váltogatva oszt ki egy ügyfélkör csoport épp netező tagjainak. Ez éppen olyan, mint a sávszélesség adagolása, az IP-tartományt sem kell a maximumra tervezni, négymilliárdan úgysem fognak egyszerre internetezni! Ám kétségtelen, hogy számolni kell azzal, hogy ősztől kezdve már kevesebb lesz az IP-cím, mint ahány internetes végpont, és ettől kezdve - mindaddig, amíg az IPv6 el nem terjed - egyre gyakoribbá válnak az időszaki belassulások, kényelmetlenségek, időszakonként lesznek elérhetetlen weboldalak... Létkérdés tehát, hogy mihamarabb eljussunk a négyről a hatra, illetve a 4.294.967.296-ról a 280.000.000.000.000-ra (pontosabban a 2,81474977 × 1014 -re)...
Kapcsolódó cikkek
- Az ENSZ az internet szabályozását mérlegelheti
- Pentagon: nincs rá bizonyíték, hogy Kína szándékosan térítette el az internetes adatforgalmat
- Gondok lehetnek az új internetes címrendszerrel
- AVG Internet Security 2011
- Internet, szabadon 2010
- Egyre fontosabb az internet az amerikaiak számára
- Egy éven belül elfogynak az IP-címek
- A netezők kétharmada kevesebb időt tölt tévézéssel, mint a világháló böngészésével
- Kábelszakadás nehezítheti az összeköttetést a vb-vel
- 100-szor gyorsabb internet egy új találmánnyal
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.