Csökkent a Telenor Magyarország árbevétele és nyeresége
Csökkent a Telenor árbevétele és nyeresége az előző évihez képest az első negyedévben -közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
A Telenor Magyarország árbevétele az első negyedévben 1,7 milliárd forinttal maradt el az egy évvel korábbitól, kamat-, adófizetés és értékcsökkenés előtti eredménye (EBITDA) pedig - az egyszeri tételek levonása előtt - 3,4 milliárd forinttal csökkent, főként a közvetlen költségként elszámolt 2,3 milliárd forintos távközlési különadó miatt - tudatta a cég.
A vállalat árbevétele 37,555 milliárd forint, EBITDA-ja 13,148 milliárd forint volt, az EBITDA-ráta (az EBITDA/árbevétel arány) 35 százalékra esett az egy évvel korábbi 42,1 százalékról. A Telenor előfizetőinek száma 3,548 millió volt az első negyedév végén, szemben az egy évvel korábbi 3,582 millióval.
A közleményből kiderül: Christopher Laska, a Telenor Magyarország Zrt. vezérigazgatója szerint a cég pénzügyi eredményeit az összekapcsolásból származó bevételek csökkenése és a távközlési különadó határozta meg leginkább. A cégvezető jelentős növekedési lehetőséget lát a mobilinternetben. A társaság szeretné tovább növelni az internetezők számát, mert meggyőződésük, hogy a digitális írástudatlanság felszámolása erősíteni fogja az ország
versenyképességét.
A Telenor közleménye szerint az első negyedévében a használt kártyák száma alapján számított piaci részesedése 32,36 százalék, míg a mobil internet piacon 26,41 százalék volt.
A Telenor közleménye szerint az első negyedévi eredmények azt mutatják, hogy Magyarországon továbbra is visszafogott a lakossági fogyasztás. Az egy előfizetőre számított átlagos havi költés a tavalyi első negyedévi 3.470 forintról az idén 3.279 forintra csökkent.
A társaság az idén az első negyedévben 2,093 milliárd forintot költött beruházásra, szemben az egy évvel korábbi 1,744 milliárd forinttal. A pénz döntő részét hálózatfejlesztésre fordították.
Kapcsolódó cikkek
- Djuice: 0 Ft-os percdíj a felsőoktatásban
- Telenor Android Workshop Planet: fókuszban a fenntarthatóság
- Márciusban csökkent a mobil-előfizetők száma
- Építőipari Nívódíjat nyert a Telenor Ház
- Az IBM nyeresége 10 százalékkal nőtt az első negyedévben
- Rekordnegyedévet zárt az Intel
- Praktikum Ász: új kártyás tarifacsomag a Telenortól
- Ott is lehet mobilnet, ahol eddig nem volt
- Synergon: kisebb bevétel és veszteség 2010-ben
- Telenor-djuice: ideje van a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyűjtésének
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.