Magyarország és a Microsoft együttműködésének kereteiről tárgyalt Fellegi Tamás

MTI Sajtóadatbank, 2011. május 11. 08:53

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Magyarország és a Microsoft közötti együttműködés kereteiről tárgyalt Don Granthammel, a Microsoft Corporation kelet-közép-európai régióért felelős elnökével kedden, Budapesten. A találkozón a miniszter hangsúlyozta: az olcsó állam érdekében költségtakarékos megoldásokat kell kialakítani a közigazgatás informatikai háttérének biztosításakor.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közleménye szerint Fellegi Tamás aláhúzta: az állam az egyenlő piaci versenyfeltételek kialakításában érdekelt az infokommunikációs szektorban is. A kormány ezért minden olyan kezdeményezést támogat, amely hosszú távon figyelembe veszi a szektor természetes fejlődési irányait mind a piaci szükségletek, mind pedig a kínálatok oldalán.

Az NFM közleménye szerint a miniszter szólt arról is, hogy a kormány kiemelt céljai közé tartozik a magyar vállalkozások versenyképességének növelése korszerű technológiai megoldások révén, amely nemcsak az Új Széchenyi Terv pályázati eszközeivel, hanem az értékesítési csatornák támogatásával is megvalósítható.

Fellegi Tamás a megbeszélésen jelezte: az állam a nyílt forráskódú szoftverek elérhetőségét is biztosítani kívánja a közigazgatásban a verseny élénkítése érdekében és a technológiasemlegesség jegyében. A miniszter rámutatott: ennek érdekében előnyben kell részesíteni azokat a megoldásokat, amelyek igénybevételével nagyobb költségmegtakarítás érhető el. A szaktárca ezért a Microsoft részéről is elsősorban a takarékosságot támogató javaslatokat vár a jövőbeni együttműködés megerősítése érdekében.

A tárcavezető végezetül rámutatott: a kormány kész megvizsgálni új, felhő-típusú technológiák, virtualizációs megoldások alkalmazási lehetőségeit is, amelyek kialakításában a Microsoft erős partner lehet világszínvonalú szakmai kompetenciája miatt.

Kulcsszavak: Microsoft közigazgatás

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36