A Nyílt Dokumentumformátum Szövetség üdvözli a kormány döntését
A Magyarországi Nyílt Dokumentumformátum Szövetség (ODFA Magyarország) üdvözli az infokommunikációs államtitkár bejelentését, amely szerint a kormányzati szférában a nyílt dokumentumformátum (ODF) lesz az alapértelmezett, kötelezően használandó szabvány.
Az Információs Társadalom Parlamentje címet viselő konferencián Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára számolt be arról, hogy jelenleg készül az a kormányhatározat, amely rögzíti, a kormányzati szférában a Nyílt Dokumentum Formátum (Open Document Format, röviden ODF) lesz a kötelezően használandó elektronikus dokumentumformátum szabvány.
A Magyarországi Nyílt Dokumentum Formátum Szövetség már a 2008-ban készített tanulmányában kimutatta, hogy az ODF szabvány alkalmazásával jelentős megtakarítást lehet elérni. A szövetség álláspontja szerint a kormány mostani döntése mélyreható, valódi változást indít el, mivel lehetővé teszi, hogy a kormányzat és az e-közigazgatási szolgáltatások felhasználói, így az önkormányzatok, a vállalkozások és az állampolgárok problémamentesen alkalmazhassák a költséghatékony, nyílt szabványokra épülő szoftvermegoldásokat.
A döntés további hozadéka, hogy a gyártófüggés megszűnése következtében újabb és újabb megtakarítási formák válnak lehetővé, illetve a szabványos adatformátumok alkalmazásának köszönhetően a korábbinál hatékonyabb, átjárhatóbb e-közigazgatási rendszerek kiépítése kezdődhet meg. A gyártó semlegességre törekvés, ill. az ilyen jellegű függőség minimalizálása ráadásul hozzájárul az állami vagyon növekedéséhez is, hiszen az állam így nemcsak bérlője és
felhasználója lesz a felhasznált és kifejlesztett megoldásoknak, hanem valóban birtokolja az alkalmazások feletti kontrollt.
Az Európai Unió ODF szabványt használó tagállamainak tapasztalatai alapján az is további előnyt jelent, hogy a nyílt szabványok, dokumentumformátumok és ezekre épülő megoldások alkalmazásával megakadályozható a beszerzésekkel és üzemeltetéssel kapcsolatos túlköltekezés és visszaélés.
A szövetség szerint kulcsfontosságú, hogy az oktatásban is megkezdődjék a nyílt szabványokra, így például az ODF-re épülő szoftverek széleskörű bevezetése, hogy a tanulmányaikat elvégző diákok megfelelő szinten megismerhessék ezen alkalmazások használatát. A Szövetség felajánlja széleskörű szakmai támogatását a kormányhatározat megalkotásához, illetve az átállási
folyamat problémamentes véghezviteléhez.
OTS
Kapcsolódó cikkek
- Élő internetes ügyfélszolgálatot indít a hegyvidéki önkormányzat
- Újabb szolgáltatásokkal bővíti T-City programját a Telekom Szolnokon
- Rektori konferencia: legyen szakmai egyeztetés a felsőoktatási informatikai hálózat átalakításáról!
- Évente 20-25 embert menthet meg az eCall vészhívó-rendszer hazai bevezetése
- "Okos városok" Magyarországon
- Okmányirodákban is használható az elektronikus fizetési rendszer
- Magyarország és a Microsoft együttműködésének kereteiről tárgyalt Fellegi Tamás
- Több mint egymilliárdos informatikai fejlesztés a büntetés-végrehajtásban
- Elkészült a népszámlás végleges kérdőíve
- Az uniós lakosság négyötöde hozzáférhet már interneten is a közszolgáltatásokhoz
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.