Nanocsodák mozgásban: elindult az akadémiai nanobusz
A mintegy 35 millió forintos összköltséggel megépült nanobuszt a magyar uniós elnökség alatt lezajlott Euronanoforum 2011 konferencia nemzetközi szervezőbizottsága, a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) és az EU 7-es keretprogramja mellett a magyar versenyszféra is jelentős mértékben támogatta. A nanobusz, amelyet a következő három évben a Csodák Palotája működtet, országjáró körútja során ötven helyszínre jut el, minden olyan hazai települést meglátogatva, ahol van középiskola.
Mészáros György, a NIH elnöke kiemelte, hogy Magyarország sikeres uniós elnöksége a nanobuszban is megtestesül, hiszen EU-projektről van szó. "Sikeres uniós program volt az Euronanoforum is. A nanotechnológia olyan ígéretes terület, amelytől nagyon sokat várhatunk. A jövőt az innováció, a kutatás, a fejlesztés jelenti. Ezt az unió is felismerte, miként a magyar kormány az EU vezetőjeként is ezt a felismerést képviselte, ami az Új Széchenyi Tervben is megjelenik" - fogalmazott.
Pálinkás József arra hívta fel a figyelmet, hogy a nanotechnológia a 21. század kulcstechnológiájának tekinthető, fejlődése forradalmasítja a gyógyszeripart, a mezőgazdaságot, a gyártási módszereket, az elektronikát és a textilipart.
Mint kifejtette, a nanotechnológia világa a milliméter milliomod részének megfelelő mérettartomány, amelyben az anyagok tulajdonságai lényegesen módosulnak. Ezeket az anyagokat egyaránt vizsgálja a fizika, a kémia és a biológia. "Az atom mérete a nanométer egy tizedét teszi ki, és a tudomány ma olyan eszközök, rendszerek előállítására képes, amelyek vastagsága mindössze tíz atomnyi" - szemléltette érzékletesen a nanovilág paramétereit az MTA elnöke.
Bársony István akadémikus, a nanobuszt létrehozó MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet igazgatója azt hangsúlyozta, hogy kritikus szint alá csökkent a természettudományos képzésben részt vevők száma. A kutatóintézet több kezdeményezéssel - nyári táborokkal, nyílt napokkal igyekszik felhívni a középiskolások figyelmét a természettudományokra. E kezdeményezések közé tartozik a nanobusz is, amelynek létrehozásán a kutatóintézet 100 munkatársa dolgozott 10 hónapon át, 4500 munkaórát fordítva a programra.
A harminchat négyzetméteres nanobuszban kilenc interaktív játék van, amelyeket a Csodák Palotájában 50 ezer látogató próbált ki eddig. A világítást a nanotechnológia egyik vívmányaként ismert LED-ek biztosítják, a busz padlózata különleges antibakteriális burkolatú, az áramellátást részben napelemekkel oldották meg. A nanovilág működését 38 ismeretterjesztő kisfilm, fotók, szemléletes szerkezetek, különleges mikroszkópok segítségével mutatják be.
A szervezők reményei szerint a nanobuszra felszállva másként látják majd az érdeklődők az őket körülvevő, megszokottnak hitt világot. A látogató szeme elé azonnal a levegőben előforduló folyékony vagy szilárd halmazállapotú lebegő részecskék látványa tárul. Az interaktív kiállításon olyan kísérletek elvégzésére kínálkozik lehetőség, amelyeket az iskolák felszereltsége nem mindenütt tesz lehetővé.
Kapcsolódó cikkek
- Masat-1 - Idejének negyedét a Föld árnyékában tölti az első magyar műhold
- Az ókori világ földrajzát segít megismerni a Google új projektje
- Masat-1 - Az első magyar műhold a Föld árnyékában halad pályája egy részén
- A digitális technológia mentheti meg a kihalófélben lévő nyelveket
- Már elérhető a neten Európa legjobb gépi fordítóprogramja
- Japán tudósok megcsinálták az Avatar-robotot
- Sokoldalú LED-es megoldású kijelzők az LG-től
- Masat-1 - Pályára állt az első magyar műhold
- 1 Pbyte-ra nőtt a NIIFI tudományos adattároló szolgáltatásának összkapacitása
- Kreativ Magyarország kiállítas a Műegyetemen
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.