Digitalizálják a népi kulturális örökséget - megtörtént az első egyeztetés

MTI Sajtóadatbank, 2011. október 30. 08:59

Digitalizálják és közös webfelületen elérhetővé teszik az egykori Osztrák-Magyar Monarchián belüli közép-kelet-európai népi kultúra hagyományait rögzítő adatbázisokat, erről az MTA Néprajzi Kutatóintézete állapodott meg cseh, szlovák és szlovén társintézményekkel.

A három évig tartó együttműködés alatt olyan közös, többnyelvű webfelület készül el, amelyen a cseh, szlovén, szlovák és magyar partnerek a saját népi kultúrájukat reprezentáló képeket, filmeket, szövegeket és térképeket helyeznek el egységes adatokkal és értelmezéssel kísérve. Ily módon a kulturális hagyományok összehasonlítása is lehetővé válik - közölte az MTA Néprajzi Kutatóintézete pénteken az MTI-vel.

 
A projekt a tradicionális kultúra elemeit a digitalizáció és a világháló révén hozzáférhetővé teszi a laikus és szakmai közönség számára egyaránt, valamint a népi kulturális örökség megőrzésére vonatkozó esettanulmányok, elemzések elkészítése, majd az ezt követő stratégiaalkotás révén a néprajzi kutatás továbbfejlődését is elősegíti. Az MTA Néprajzi Kutatóintézete, valamint a Cseh Tudományos Akadémia Etnológiai Intézete, a Szlovák Tudományos Akadémia Etnológiai Intézete, a Szlovén Akadémiai Kutatóközpont Etnológiai Intézete, a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem, illetve a Prága melletti Berounban levő AiP Beroun számítástechnikai vállalat az Európai Strukturális Alap Közép-Európai Transznacionális Programja keretében sikeres pályázatot nyújtott be a népi kulturális örökségre vonatkozó egységes adatbázisrendszer és webfelület kialakítására, melyet 2011 és 2014 között valósítanak meg.
Kulcsszavak: kultúra

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?

A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.

2024. május 12. 14:20

Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.

2024. május 12. 13:47

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36