Szervezeti beszerzések új felfogásban
A szervezeti beszerzések számítógépes támogatásának fő funkcióit egy eszköz példáján érdemes áttekinteni. Az eszköz a Sun- Netscape Alliance (SNA - a Sun, a Netscape és az AOL közös vállalkozása) BuyerXpert terméke, amelynek magyarországi szállítója az Icon Számítástechnikai Kft. Probojcsevity Ottó az EC 2000 rendezvényen e témában tartja előadását.
A BuyerXpert filozófiája a következő: adjunk egy internetes felületű katalógust dolgozóinknak, amelyben a munkakörüknek megfelelő választékból kedvükre böngészhetnek. Rendeléseket adhatnak fel, szolgáltatásokat, erőforrásokat foglalhatnak. A rendszer ezeket a kéréseket összegyűjti, ellenőrzi a megfelelő költségkereteket, kikéri az esetlegesen szükséges vezetői jóváhagyásokat, és az így összegyűjtött rendelésállományt a megkötött keretszerződésekhez igazítja. Ezek után az áruk útját követi a szervezet ügyviteli rendszeréhez kapcsolódva, a megrendeléstől a számla kiegyenlítéséig, illetve az adott tétel lekönyveléséig.
A megvalósított funkciólista az alapfunkciókon kívül számos olyan elemet is tartalmaz, melynek felbukkanása nem magától értetődő, de a használat során jelentős segítséget jelent: mód nyílik külső logisztikai, pénzügyi vagy kontrollingprogramokhoz való csatlakozásra, a vásárlói szokások automatikus elemzésére, ezáltal a készletezés optimalizálására vagy a belső telefonos támogatás ilyen irányú kiterjesztésére is.
Az internetes technológiák használatával természetesen ez a lista tovább bővíthető, és a legkülönbözőbb kívánságok is teljesíthetők: automatizálhatjuk például a sajtófigyelő cégek számára kijelölendő kulcsterületek kiválasztását, saját értékesítési hálózatunk belső ellátását, a dolgozók juttatásainak kezelését vagy a kiküldetések költségelszámolását is.
A BuyerXpert bevezetési tapasztalatai azt mutatják, hogy a számítógépesített beszerzés és társterületei nem kizárólag a nagy megtérülési mutatókat produkáló nagyvállalati környezetben hasznosak: a BuyerXperttel rokon SNA-termékekre épített intranetek beszerzőmoduljai már a tíz-egynéhány fős szervezeteknél is gyors megtérülést garantálnak, és a cég belső működésének, partnerkapcsolatainak jelentős javulását hozzák.
Érdekes elgondolkodnunk a szervezeti beszerzések számítógépesítésének szállítóoldali hatásain is: lehet, hogy az eddigi kulcstényezők - mint például a jól képzett értékesítési csapat, a gyors szállítás és a kitűnő termék - már nem elegendőek a sikerhez. Néhány éven belül azok lesznek az adott területet uraló szállítók, amelyek igazán be tudnak épülni a vásárló szervezetek folyamataiba. Várhatóan a szállítói szemléletet is átformálják a számítógépes megrendelések. Az internet ilyen vonatkozásai tegnap még utópisztikusnak tűnhettek, holnap pedig már nem marad a piacon olyan szereplő, aki ne élne az új technológiákkal.
A vázolt helyzet olyan létező jelenséget ír le, amellyel előbb-utóbb minden cég szembesül, csak rajtunk múlik, hogyan éljük meg a változásokat: kényszerként, amelyet a piac ránk erőltet, vagy lehetőségként, amellyel néhány folyamatunkat átszervezve új értéket teremthetünk.
Kapcsolódó cikkek
- A JD Edwards EnterpriseOne és az Oracle Transportation Management integrációja
- Hiánypótló kiadvány induló vállalkozásoknak
- Az előrejelzés új generációja a SAS-tól
- Az SAP kiadta harmadik ERP bővítőcsomagját
- Novell: az üzleti csoportmunka fejlesztés akvizícióval
- A vállalatirányítás útvesztői
- Polémia a vezetési márkáról
- Újabb változások a számlakiállítás szabályaiban
- NFÜ: indul az új on-line számlakitöltő program
- XAPT üzleti sikere Kanadában
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
Autorun Organizer 5.40
Az Autorun Organizer segítségével az automatikusan induló programokat tetszés szerint tudjuk törölni vagy felvenni a rendszerben. Felkutatja és kilistázza az összes telepített alkalmazást, illetve a futó folyamatokat. A listába könnyedén felvehetünk saját elemeket is.
Foxit PDF Reader 2024.2.1.25153
Funkciókban gazdag PDF olvasó program PDF fájlok megnyitására és szerkesztésére. Lehet vele jegyzeteket, kiemeléseket, szövegdobozokat hozzáadni, oldalakat forgatni, nagyítani és menteni. A dokumentumhoz kép, hang- és videótartalom is csatolható.
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Így hasznosíthatod újra régi laptopodat a gyerek számára
Van a családban gyerek és van egy régebbi laptopod is? Ahelyett, hogy leadnád a laptopot egy elektronikai hulladékgyűjtőbe vagy elásnád a szekrény mélyére a kacatok közé, miért nem kelted inkább új életre a közeledő gyereknap alkalmából? Egy régi vagy nemrégiben lecserélt laptop nem feltétlenül használhatatlan, ezért a tovább örökítése kiváló módja az újrahasznosításnak.