Idén is várja a felajánlásokat a jótékonysági aukciós portál
Idén is várja magánemberek, közszereplők és cégek felajánlásait a civil szervezeteket támogató magyar jótékonysági aukciós portál.
Az adományokat az online kereskedelemben bevált akciósrendszerben fogadják a szervezők.
A bid4smile nevű portálon szereplő egyik első felajánlás idén hat üveg Villányi Cabernet Cuvée Barrique vörösbor az Ősi Pincészet 2008-as palackozásában - adták hírül közleményben a portál működtetői.
A különleges borra január végéig lehet licitálni az oldalon. Az aukció révén befolyt összeget a Reménysugár Alapítvány kapja, amely egy koraszülött kisfiú nyelőcsőbetegség miatti műtétjére, valamint utógondozására kívánja fordítani az adományt.
A portál indulása óta már több mint húsz különböző profilú civil szervezet szerepel az oldalon, hogy fogadja az adományokat és a liciteket. A Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) által ellenőrzött civil szervezetek közül az adakozó fél választhatja ki azokat, amelyeknek segíteni szeretné munkáját. Az árverésből befolyt összeg sorsáról a felajánló és a vásárló fele-fele arányban döntenek.
A rendszerbe a támogatható civil szervezetek pályázat útján juthatnak be. A NIOK Alapítvány felügyeli, hogy a pályázó megfeleljen azoknak a követelményeknek, amelyek a szervezet átláthatóságát és megfelelő működését szavatolják.
A jótékonysági oldal a www.jotekonysagiarveresek.hu címen érhető el, ahol az érdeklődők feltölthetik árverésre kínált tárgyaikat, szolgáltatásaikat. A magánemberek önálló regisztrációval, a cégek, valamint a karitatív közszereplők az info@bid4smile.hu email címen tehetik meg felajánlásaikat. A rendszer a licitálható aukció formán túl fixáras vásárlási módot is biztosít.
Kapcsolódó cikkek
- Ajándékozd el régi számítógéped!
- Adományozz okostelefon segítségével!
- Adományvonal szeptemberben és októberben a fogyatékkal élők lakóotthonáért
- A Microsoft szoftverekkel támogatja a nonprofit szervezeteket
- NJSZT: számítógépek a vakok és gyengénlátók számára
- Koraszülötteken segít a Telekom Adományvonal
- A Google 2,7 millió dollárral támogatja a digitális újságírást
- Támogatói program: számítógépre pályázhatnak rászoruló fiatalok
- A Facebook alapítói is csatlakoztak Bill Gates filantróp kampányához
- Adomány segít a mentőszolgálat számítógépparkjának fejlesztésében
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.