Kitüntető aranygyűrű a diplomaosztóra

2000. július 5. 18:57
A Minor Rendszerház Rt. a végzős egészségügyi ügyvitelszervező szakos hallgatók számára A Minor Rendszerház Rt. Kitüntető Aranygyűrűje elnevezéssel díjat alapított a DOTE Nyíregyházi Egészségügyi Főiskolai Karán. A díj célja, hogy ösztönözze a hallgatókat a minél magasabb szakmai munkára és a korszerű ismeretek magas szintű elsajátítására.
A Minor Rendszerház Rt. mindig is elismerte és támogatta az ifjú tehetségeket, s most a díj alapításával ez rendszeressé válik Nyíregyházán is, hiszen a kitüntető aranygyűrűt évente adják majd át. A vidéki intézmény kiválasztásával pedig a társaság szeretné felhívni más cégek figyelmét is a Budapesttől távol rejtőző tehetségekre. A díjra érdemes személyt az egészségügyi ügyvitelszervező szak vezetése az oktatókkal egyetértésben határozza meg. Az idén, azaz első alkalommal a díjat a szak oktatói közel egyhangúlag Varga Barbarának ítélték oda. A boldog díjazottat komoly szempontrendszer alapján választották ki. A szavazásnál többek között számításba vették a kiemelkedő tanulmányi eredményt, a példamutató magatartást, a kiemelkedő szakismereteket megjelenítő szakdolgozatot, az iskola közéletében való aktív szerepvállalást, az önálló kutatómunkát, publikációt, pályázatot.

A díjat a Minor Rendszerház Rt. képviseletében Nánási Sándor vezérigazgató-helyettes adta át a Debreceni Orvostudományi Egyetemen.

Kulcsszavak: oktatás díj Minor

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Szegedi IT-startupból nemzetközi siker

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 18:27

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36