B-Day kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: B-Day
Keresik 2022 legígéretesebb magyar blokkláncprojektjeit
Magyar blockchain-kripto díj alapítását jelentették be az 5. Blockchain Budapest konferencián kedden. A szakmai zsűri által odaítélt fődíj mellett közönségdíjat is kiosztanak. A nevezéseket február végéig kell elküldeni, a téma iránt érdeklődő közönség március 15-éig szavazhat online. A Hungarian Blockchain Awards 2022-es díjátadójára március második felében kerül sor.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.