Aktívak online feljelentésben az elhagyott kínai szeretők

MTI Sajtóadatbank, 2013. október 17. 09:40

Elhagyott, sértett szeretők teszik ki a korrupt kínai vezetők online leleplezőinek körülbelül a 15,4 százalékát  - derül ki a kínai jogi napilap cikkéből, amelyet saját kutatóinak megállapításaira alapozott.

A Legal Daily olyan, 2013-ban kirobbant tipikus ügyeket vizsgált, amelyekben a feljelentők - nyilvánosságra került adataik által - azonosíthatóak voltak. Az esetek többségével a közösségi média bő terjedelemben foglalkozott. A botrányokat kirobbantók között a legnagyobb arányban - csaknem 26,9 százalékban - kereskedők szerepeltek.

 

Az elsődleges célpontok az esetek mintegy 77 százalékában kormányzati hivatalnokok, vezetők voltak. Többnyire sikkasztással, vesztegetéssel és más gazdasági tárgyú visszaélésekkel gyanúsították meg tisztségviselőket. A vizsgált 26 esetből 23-ban szeptemberig léptek a hatóságok, s 16-ban le is zárták az ügyet.

 

A lap szakértői úgy vélik, a leleplezők növekvő számban használnak erotikus fényképeket, videókat, amivel a közvélemény számára az átlagosnál figyelemfelkeltőbbé tehetik az aktuális ügyet. A jelentés ugyanakkor kitér arra is, hogy a valódi nevükkel feljelentőknek a 23 százalékát pletykák terjesztése, illetve "bajkeverés" gyanújával őrizetbe vették, vagy szerepelnek a rendőrség által keresett személyek listáján.
 

Az online feljelentések központi mederbe terelésének szándékával idén szeptembertől központi internetes felületet hoztak létre, amelyen a lakosság közvetlenül az hatóságokat tájékoztathatják a gyanús esetekről, személyekről.
 

A weblapot a párt központi fegyelmi ellenőrző bizottsága és annak kormányzati megfelelője, az ellenőrzési tárca közösen gondozza. A bejelentőknek lehetőségük van névvel és név nélkül is az információk, dokumentumok feltöltésére.
 

Októberi jelentés szerint a hivatalos weboldalon naponta átlagosan több mint nyolcszázzal szaporodik a kivizsgálásra ajánlott ügyek száma. Szeptemberben összesen 24 800 bejelentést rögzítettek, az oldal regisztrált felhasználóinak száma meghaladta a 4200-at.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36