Az interneten becsmérlik a nagy kínai tűzfal atyját a kínai mikroblogolók

MTI Sajtóadatbank, 2013. február 14. 09:54

Napok óta a kínai nagy tűzfal atyján élcelődnek a kínai internetezők, akivel szemben holdújévi üzenetét követően több tízezren fejezték ki ellenszenvüket, nem is első alkalommal.

Fang Pin-hszing mindössze boldog újévet és "törekvéseik sikerét" kívánt a Sina mikroblog felhasználóinak, akiktől azonban igencsak negatív reakciót kapott. Üzenetét több mint 30 ezren posztolták újra, keresetlen szavakat fűzve hozzá, több ezren pedig csupán annyit üzentek neki, hogy takarodj. Az idén 53 éves Fang kulcsszerepet játszott a 1990-es évek végén a kínai internetcenzúra, az Aranypajzs megalkotásában és működési mechanizmusának megtervezésében, így őt ma annak "atyjaként" is szokás nevezni.
 

Fang megítélése igen negatív a kelet-ázsiai országban, a mikroblogok korában ez minden nyilvános megmozdulását követően kiolvasható az általános reakciókból. Az internetszakember 2010 végén nyitott felhasználói fiókot a Sina mikroblogon, de azután igen hamar bezárta, a kínai internetezők ugyanis pár óra alatt becsmérlő bejegyzésekkel árasztották, felróva Fangnak, hogy ellehetetlenítette számukra az internet használatát, így megtorlásként most ők lehetetlenítik el az Fang számára. Rengetegen kívánták a legrosszabbakat az Aranypajzs atyjának, illetve írták tele oldalát káromkodásokkal, mondván, csak a férfi által megalkotott rendszer hatékonyságát tesztelik. A bejegyzések törlésével az internetes cenzorok sem tudtak lépést tartani, így Fang végül egészen az utóbbi időkig hallgatásba burkolózott a mikroblogon.

 

Fang 2011-ben azt is bevallotta, hogy a saját maga tervezte kínai tűzfal megkerülésére hat különböző, külföldi szerverre kapcsolódó virtuális magánhálózatot használ, igaz ugyan, csak a rendszer tesztelésére. Bejelentése akkor a mostanihoz hasonló kirohanásokat váltott ki a kínai közvéleményből. A felháborodott internetezők arra is figyelmeztették, hogy Kínában tilos a magánhálózatok használata, vagyis Fang beismerte, hogy törvényt sértett. A férfit 2011-ben egy egyetemi előadása előtt tojással és cipőkkel dobálták meg, a vele szembeni ellenszenv olyan fokúra hágott, hogy - ironikus módon - végül az ő neve is a cenzúrázott terminusok sorába került egy időre a kínai interneten. Fang egy korábbi interjújában úgy fogalmazott, hogy a személyét ért atrocitásokat Kínáért hozott szükséges áldozatnak tekinti.
 

Az internet cenzúrája ma több szinten van jelen Kínában, így az 1998-ban felállított Aranypajzson kívül a maguknak a honlapoknak is cenzúrázniuk kell a tartalmat, a keresőmotorok nem jelenítenek meg blokkolt és illegális vagy érzékenynek minősített bejegyzéseket, a mikroblogok és blogok cenzúrázására a becslések szerint a nap minden percében több százezren ügyelnek. Szintén a cenzúrát erősíthetik a hivatalosan a pletykák visszaszorítását ösztönző legújabb központi rendelkezések is, melyek szerint a jövőben szinte senki nem maradhat majd anonim a kínai virtuális térben.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36