Közel három millió dollárt hozott a Xerox parkoló rendszere

forrás: Prím Online, 2014. május 19. 10:15

A parkolás egyszerűsítésének szolgálatába állította közlekedéstechnikai fejlesztéseit a Xerox az elmúlt esztendőkben. Indianapolisban valódi sikertörténetet valósítottak meg ezen a területen a városban kialakított ParkIndy rendszerrel, amely a 2010-es üzembe helyezése óta több mint 2,7 millió dolláros - a parkolóórákból származó - többletbevételt hozott az amerikai metropolisz kasszájába.

A ParkIndy ezt többek közt azzal érte el, hogy lehetőséget kínál az automatáknál a bankkártyás, a pay-by-phone, és a telefonos applikáción keresztüli fizetésre, amellyel jelentősen lecsökkentette a várakozási időt. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a parkolóóránál történő fizetések több mint 70 százaléka bankkártyás. Az összes fizetési mód közül pedig 14 százalék telefonon, illetve okostelefonos alkalmazáson keresztül zajlik.

A rendszer segít a sofőröknek a parkolóhely megtalálásában is. Telepített szenzorok révén feltérképezi az üres helyeket, amelyeket azonnal megjelenít a hozzá kapcsolódó okostelefonos alkalmazásban, így az autósok rögtön a szabad helyre mehetnek, felesleges körök megtétele nélkül. A ParkIndy figyelme kiterjed a parkolóórákra is. Állandóan monitorozza az online hálózatba kötött mérő automatákat, így meghibásodásuk esetén a javítást egyszerűbben és gyorsabban el lehet végezni.

A Xerox által kifejlesztett rendszer fenntarthatóság szempontból jelentős előrelépést hoz. A működéséhez szükséges erőforrást a napenergia biztosítja. Egyszerűsödnek a hozzákapcsolódó karbantartási munkálatok is, miután azok többsége online is elvégezhető, emberi erőforrások ráfordítása nélkül.

A rendszerről és a működéséről további információk a http://www.parkindy.net/ weboldalon találhatóak.

Kulcsszavak: parkolás autószolg Xerox

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

Nagy hatótáv, nagy lehetőségek

A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.

2024. május 1. 12:03

Stratégiai partnerséget kötött a Continental a DeepDrive-val

A Continental technológiai vállalat stratégiai partnerséget kötött a müncheni székhelyű DeepDrive-val az elektromos járművekhez szükséges alapvető technológiák továbbfejlesztése érdekében. 

2024. május 1. 10:21

Újabb akadály hárul el a nagy hatótávolságú e-kamionok elterjedése elől

Sikeres tesztet teljesített a Siemens: töltési rendszere 1 MW teljesítményt adott le.

A német cég prototípusát egy nagy hatótávolságú e-kamionnal tesztelték. Az új készülék több Siemens SICHARGE UC150 töltőberendezésből, ezek kimeneti teljesítményét összefogó kapcsolási kialakításból (switching matrix) és a megawatt-töltésre speciálisan kialakított diszpenzerből állt.

2024. április 28. 10:21

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36