E-pénz a kasszákban
Több mint ezer, a NAV működési engedélyével rendelkező pénztárgépbe kerül be az elektronikus pénz elfogadásának lehetősége, ami jelentős lépés a készpénzmentes világ felé. Hamarosan trafikokban és közértekben is fizethetünk e-pénzzel.
„Másfél hónappal ezelőtt keresett meg bennünket a Barion, és mutatta be az e-pénz fizetési lehetőséget. Mivel éppen engedélyeztetés előtt állt az új kasszaszoftverünk, ezért hamar döntés született arról, hogy belevágunk a fejlesztésbe, melyhez minden segítséget és dokumentációt megkaptunk” – mondja Molnár István, a MolSoft ügyvezetője a fejlesztésről. A kasszacég és a Barion működési hátterét biztosító SenseNet programozói villámgyorsan, alig egyetlen nap alatt integrálták az új fizetési megoldást a PC alapú MolSoft pénztárgépekbe. Az e-pénzes fizetés bevezetéséhez a kereskedőknek nem szükséges új szerződést kötniük. A pénztárgépekben a barionos fizetés elfogadása online bekapcsolható, csak a szoftver frissítésére és egy regisztrációra van szükség hozzá.
Nem csak kényelmes, olcsóbb
Az e-pénz használata kényelmes a felhasználók számára. A kibocsájtó weboldalán körülbelül egy perc alatt lehet számlát nyitni, amihez mindössze egy működő e-mail címre van szükség. Ezután az e-pénz számlát fel lehet tölteni bankkártyával, átutalással, vagy akár úgy is, hogy a fizetésünk egy részét erre a számlánkra kérjük. A megoldás azonban abban is különbözik a mobiltárcáktól, hogy a bankkártya az e-pénz esetében nincs a mobiltelefonhoz rendelve, sőt a telefonra soha nem mentődnek le a kártyaadatok. A számlaadatok az e-pénz kibocsátó és az elfogadóhely szervere között mozognak, így nincs szükség POS terminálra és arra sem, hogy a bankkártyát egyáltalán magunknál tartsuk. Fizetéskor használhatjuk az e-pénz egyenlegünket, vagy a Barion tárcánkban tárolt bankkártyánkat is. Az utóbbi esetben könnyebbség a kereskedő számára, hogy nincs szüksége PCI DSS megfelelésre, mivel a kártyaadatok soha nem jutnak el a hozzá, és így nem kell azokat kezelnie, védenie.
Az e-pénz emellett olcsó is. A felhasználók számára nincs éves kártyadíj vagy számlavezetési díj, a kereskedők számára pedig minden e-pénz tranzakció ingyenes, a bankkártyás pénzfogadás díja csökkenhet. Mindez jelentős költségmegtakarítást jelent a legtöbb bolt számára a hagyományos bankkártyás fizetési megoldásokhoz képest.
Az E-pénzről
Az Európai Unióban három formája van a pénznek: a készpénz, a számlapénz és az elektronikus pénz. Az e-pénz leginkább a készpénzhez hasonlóan működik: a kisösszegű vásárlásoknál nincs szükség a személyazonosság igazolására, az elektronikus pénz azonnal és bármire felhasználható. Mégis több, mint egy „sima” e-fizetési megoldás, ugyanis természete szerint bármilyen célra felhasználható (nem csupán például parkolásra). Emellett az e-pénz mögött álló kibocsájtó intézet minden egyes felhasználó pénzét egy speciális letéti számlán tartja. Így az elektronikus pénzünk mindig a miénk marad, semmilyen esetben nincs veszélyben, és bármikor ki is vehetjük a rendszerből.
Kapcsolódó cikkek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Így hasznosíthatod újra régi laptopodat a gyerek számára
Van a családban gyerek és van egy régebbi laptopod is? Ahelyett, hogy leadnád a laptopot egy elektronikai hulladékgyűjtőbe vagy elásnád a szekrény mélyére a kacatok közé, miért nem kelted inkább új életre a közeledő gyereknap alkalmából? Egy régi vagy nemrégiben lecserélt laptop nem feltétlenül használhatatlan, ezért a tovább örökítése kiváló módja az újrahasznosításnak.
IT Fitneszteszt 2024 - idén is megmérik a régió diákjainak digitális készségeit
Idén Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna részvételével zajlik a régió nagyszabású, online digitáliskészség-felmérése, az IT Fitneszteszt. Az elsősorban az általános iskola végzős diákjait és a középiskolás korosztályt célzó felmérés nem csupán a kitöltők számára nyújt valós képet a szórakozáson túl a tanulás és más hétköznapi online feladatvégzés terén szerzett gyakorlati ismereteikről, eredményeinek összesítése tanáraik, illetve a szakpolitikusok munkáját is segítheti azáltal, hogy fény derül erősségeikre és a fejlesztendő területekre egyaránt.
A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.