A TransTeleKom részletekben is eladó

Nyíri Miklós, 2000. október 13. 11:45
Az orosz TransTeleKom telekommunikációs cég lehet, hogy kettébontja azt a 49%-os tulajdonrészt, amit 2001 közepén kíván értékesíteni.
A TransTeleKom, aminek ma teljes egészében tulajdonosa a Vasúti Minisztérium, 10 céggel áll tárgyalásban, de nem hozták nyilvánosságra, hogy kik az érintettek. Összesen egymilliárd dollárra szeretnének szert tenni a tulajdonrész eladásából.

A minisztérium közölte, hogy valószínűleg egyszerűbb lesz a kívánt árat elérni, ha kettébontják a 49%-ot. Ez azt is jelentheti adott esetben, hogy egy vevő több ütemben veszi meg az eladni kívánt részt. A tárgyalások eredményeiről 1-3 hónapon belül fognak beszámolni az illetékesek.

A TransTeleKom távközlési-nagykereskedő pozícióra pályázik, nemzetközi telefonhívási és internet szolgáltatásokat fog nyújtani, illetve videokonferencia telepítést kínál a távközlési szektorból jövő megrendelőknek.

A cég 45,000 km optikai kábel lefektetését tervezi, ebből 30,000km már megvalósult írja a Reuters.

Kulcsszavak: TransTeleKom +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55