A jövő női vállalkozói mérkőznek meg nőnapon

Magyarországi elődöntőjéhez érkezett a Women Startup Competition

forrás: Prím Online, 2017. március 6. 15:18

Európában csupán 15 százalék a női vállalkozók aránya, a kifejezetten női befektetőké pedig még ennél is kisebb, mindössze 6 százalék. Magyarország első női startup-versenye, a Women Startup Competition célja a női cégalapítók támogatása és a női jelenlét fontosságának hangsúlyozása a startup szektorban. 

Március elsején zárult a jelentkezés a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő Women Startup Competition budapesti elődöntőjére. A verseny célja, hogy tréning- és mentoring lehetőséget adjon és egyben ösztönözze a női vállalkozókat arra, hogy megvalósítsák ötleteiket. A hosszú távú cél pedig, hogy emelkedjen a női vállalkozók aránya az üzleti életben; jelenleg Európában mindössze 15 százalék a női vállalkozók aránya, a kifejezetten női befektetőké pedig még ennél is kisebb, mindössze 6 százalék. A verseny az elmúlt négy évben több mint 1 millió 360 ezer dollár értékű befektetési forráshoz juttatta a nyertes vállalkozásokat. 

 

2014 -2016 között a Women Startup Competition több mint 300 nemzetközi és hazai női startup jelentkezését fogadta és támogatta szakmailag. A verseny ugyanúgy nyitott nők és férfiak számára, mindössze egyetlen feltételnek kell megfelelni: a startupok legalább 50 százalékban hölgy tagokból kell, hogy álljanak. A megmérettetésre évről-évre egyre többen jelentkeznek: míg az első évben 86 nevezés érkezett, idén már több mint 270 versenyző közül hirdetnek majd győztest júliusban, Londonban; ez a nevezések több mint háromszoros növekedését jelenti a verseny elmúlt négy éve alatt. 

 

Hét ország, hét állomás

Az idei hat helyszínen (Finnország, Németország, Lengyelország, Csehország, Ausztria és Anglia) tartott elődöntőt követően, március 8-án, a Prezi irodájában kerül sor az utolsó, budapesti elődöntőre. Ahogyan az eddig elődöntőkön, a zsűri a budapesti állomáson is egy csapatot választ ki, amely lehetőséget kap arra, hogy részt vegyen a júliusi londoni döntőn. Ezt megelőzően a nyertes csapatok a brit fővárosba utaznak, ahol egy ötnapos felkészítő programon vesznek részt. A tét nagy: a csapatoknak befektetők előtt kell majd prezentálniuk. 

 

„Fantasztikus ötletekkel találkoztunk a verseny eddigi hat állomásán! Kíváncsian várjuk az utolsó, budapesti elődöntőt, amelyre 21 csapat közül végül hetet választottunk ki. A legtöbben az egészséges életmóddal, a nők életének könnyítését segítő témákkal kapcsolatos vállalkozások ötletével neveztek” – mondta el Müller Tamás, a versenysorozat alapítója. 

 

Az előadó maga a show!

A verseny nyitott bárki számára, aki kíváncsi arra, hogy mely ötletekből születhetnek meg a jövő meghatározó vállalkozásai, és inspirációt adhat azoknak is, akik egyelőre csak tervezik vállalkozás indítását. 

 

„A célunk nem az volt, hogy látványos előadásokat prezentáljunk, de erre nincs is szükség. Az előadóink lelkesedése és a bemutatott ötletek elegendők ahhoz, hogy igazán érdekes előadásokat hallgassunk meg. Fontos, hogy nem csupán technológiai alapú kezdeményezéseket várunk, hiszen többször előfordul, hogy egy művészeti vagy szolgáltató jellegű projektből lehet olyan megoldást kihozni, amely leveszi a befejtetőket a lábukról” – magyarázta Müller Tamás. 

 

2016-ban a versenyen harmadik helyezést ért el a magyarországi Bloomyloom, amely egy kicsi designiroda, ahol három éve terveznek és gyártanak speciális szövéskombinációval rendelkező babahordozó kendőket és hozzájuk illő divattáskákat. A versenyen egy olyan projekttel indultak, amelynek lényege egy tapintással olvasható, Braille-íráshoz hasonló, ún. információs textília, amiből hordozókendőket, babahordozókat készítenek majd, elsősorban vak- és gyengénlátó szülők számára. 

 

„A tapintható textil segítségével könnyű érezni, hogy a kendő megfelelően tartja a babát alulról, oldalról, és a kötési folyamatot is könnyebb elsajátítani. Hiszünk benne, hogy a hátrányos helyzetűek életét segítő megoldásoknak igenis helye van a non-profit szférán kívül is, és ebben megerősítettek bennünket a verseny szakemberei, akik workshopok során segítették csiszolni a koncepciót” – magyarázta Aggot Eszter, a Bloomyloom csapatának egyik tagja. 

 

A Women Startup Competiton eddigi valamennyi nyertese befektetéshez jutott. A szervezők bíznak benne, hogy a versenyen szereplő csapatok inspirációt adnak és jó példát jelentenek azoknak, akik azt tervezik, hogy saját vállalkozást indítanak.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55