Az önéletrajz a múlté?
A piac szerint ma már önéletrajz nélkül is lehet állást találni
Forradalmasítja az álláskeresési piacot az alig több mint egy hónapja indult, fiatal magyar startupperek által létrehozott álláskereső portál, az allas.hu. A csapat, a munkakeresés klasszikus és minden bizonnyal meghaladott módját bírálta felül és újította meg: az önéletrajz alapú pályázás helyett a valódi tapasztalatokra, képességekre és ismeretekre építve kapcsolják össze a munkaadót és a munkakeresőt.
Az allas.hu nem arra kíváncsi, hogy milyen munkát keresünk, sokkal inkább arra fókuszál mi az, amihez a legjobban értünk. Az oldal a munkakereső képességeire, ismereteire és végzettségére helyezi a hangsúlyt, ezekkel az adatokkal operál, így a munkakeresőknek nem kell az önéletrajz feltöltésével bajlódniuk. A rendszer a feltöltött adatok, vagyis a képességek és ismeretek alapján ajánl fel álláslehetőségeket. A rendszer a munkaadói oldalon is így működik, a munkát ajánlók is skilleket adnak meg, a háttérben futó algoritmus pedig összepárosítja a kereset és kínálat igényeit. Az álomállás megtalálását az oldal annyiban is segíti, hogy a felületen százalékban megadva azonnal láthatóvá válik, hogy az adott állás mennyire releváns, vagyis az elvárt követelmények mennyire illenek az álláskereső profiljában megadott címszavakhoz.
„Az elmúlt másfél hónap tapasztalatai alapján úgy látjuk, hogy az álláskeresők által a leggyakrabban megadott skillek között a vezetői tapasztalat, a kommunikáció és az informatika mellett az eladó, pénztáros, raktározás is megtalálható, ami jól mutatja, hogy egészen különböző tapasztalattal is érdemes az oldalra kattintani. A hirdetői elvárások között az angol nyelvtudás, az MS Office ismeret és a jó kommunikációs képesség vezet, de a precizitást, a terhelhetőséget és a megbízhatóságot is nagyra értékelik a most munkát kínálók. Az oldalon leginkább a beosztott és középvezető szellemi munka, illetve a kvalifikált fizikai munka megjelenése a jellemző, de találunk egyszerű fizikai, és top menedzseri pozíciót is. A piaci visszajelzések alapján két területen tud már most a munkaadók nagy segítségére lenni az allas.hu, méghozzá a sok önéletrajz beküldést generáló pozíciók és a hiányszakmák esetén, itt az esetek döntő többségében a rendszer tud releváns jelöltet szállítani.” - mondja Rácz István, az allas.hu vezérigazgatója.
Egy hagyományos álláskereső oldalon a hirdetőknek gyakran 5-600 jelentkező közül kell megtalálniuk a legalkalmasabbat a strukturálatlan önéletrajzok és pályázatok között kutatva. Az allas.hu formabontó megoldásával és az oldal mögött lévő algoritmussal azonban sokkal gyorsabban és egyszerűbben találhatják meg a munkaadók a számukra legmegfelelőbb pályázót. A hirdetők – akik között a középvállalatok és a multinacionális cégek mellett fejvadászok és kisvállalkozások is nagy számban megtalálhatók - visszajelzéseikben az allas.hu kapcsán leggyakrabban pont azt emelik ki, mennyire pozitív, hogy nem kell rengeteg irreleváns önéletrajzot átnézniük, hiszen a rendszer már a jelentkezésénél kiszűri a munkakörre nem megfelelő jelölteteket, illetve a munkaadói felületen is relevancia szerinti sorba rendezni a jelentkezőket. Emellett elsöprő sikert aratott, hogy csak azokért a jelöltekért kell fizetniük, akikkel fel szeretnék venni a kapcsolatot. Az oldal alapítóinak reményei szerint, az állást ajánlók és keresők nemcsak gyorsabb egymásra találását segíti az allas.hu, hanem azt is, hogy az állást találó tovább is marad pozíciójában, hiszen az allas.hu segítségével a valóban releváns munkát találta meg.
Az allas.hu oldal sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy egy hónap alatt közel 12 ezer állást hirdettek meg az oldalon, és közel félmillió aktív és passzív álláskereső kattintott a felületre.
Kapcsolódó cikkek
- Rekord mennyiségű állásra lehet jelentkezni, de még mindig kell az önéletrajz
- A képességekre fókuszálva újítják meg az álláskeresési piacot
- Állásrobot keresi az embereknek az ideális munkahelyet
- Minden korábbinál több álláshirdetést tettek közzé a cégek szeptemberben
- Az álláspiacot készül felforgatni egy új magyar alkalmazás
- Meg kell tanulni egymás nyelvét
- Újszerű toborzási stratégia Magyarországon
- Egyre többen a közösségi médiából kapnak állástippet
- Offline programok is várják az érdeklődőket az ELTE online állásbörzéjén
- Új közösségi oldal: mindenki dolgozzon ott, ahol jól érzi magát!
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.