Európai befektetőguru a kockázati tőke találkozón

forrás: Prím Online, 2017. május 24. 08:34

Tévedtek azok, akik ínséges időkről, aszályról és a valódi eredmények elmaradásáról fantáziáltak a korábbi évek kiemelkedően nagy finanszírozási programjának befejezésekor. Épp ellenkezőleg, 2017-ben már akár cégalapítás nélkül, egy egyszerű, de nagyszerű ötlettel a kezében is milliókhoz juthatnak a tehetséges vállalkozók.  Június 13-án a Venture Capital Summit szakmai konferencián Európa egyik legnagyobb  befektetőcsoportjának vezetője és a hazai szakma kiválóságai segítenek abban, hogy a hazai ötletemberek minél hatékonyabban, gyorsabban vezessék sikerre vállalkozásukat.

Az Európai Unió által támogatott Jeremie névre hallgató tőkeforrás-szőnyegbombázás forráskihelyezési határidejének elérkezése 2016. májusában meglehetősen megosztotta a szakmát. A további források esetleges hiányában sokan vizionálták a startup szektor lassú elsorvadását, és a viszonylag csekély számú Exitre hivatkozva értelmetlen pénzszórásnak nevezték a forráskihelyezéseket. Ráadásul egyes szakértők szerint a program a magvető fázisú cégek esetében egyáltalán nem oldott meg minden problémát, néhány esetben pedig visszaéléseket követtek el. Mások szerint a hazai innovációs célokra fordított elképesztő mértékű, összesen 131,5 milliárd forint támogatásnak vitathatatlanul érdeme, hogy a szakma magára talált, a szereplők megtanulták, hogy hogyan kell ötleteket gondozni, forrást szerezni és megvalósítani a célkitűzéseiket.

 

Az idei év ugyanakkor valószínűleg még az optimisták várakozásait is felülmúlta: a nagy alapok a tapasztalatok alapján építő munkába kezdtek, a legnagyobb forráskezelő idén már inkubációs fázisban lévő cégekbe is invesztál, sőt a tőke egy részét a pusztán egy jó ötlettel rendelkező vállalkozásoknak szánják. Emellett számos kisebb-nagyobb bizonyíték mutatja, hogy sem ötletből, sem pénzből nincs hiány: a magyar befektetők portfólió cégükkel nemzetközi piacon is terjeszkedni kívánnak, startup laborok, roadshow-k indultak útjukra, egyre több a startupokkal foglalkozó esemény és végre a valódi kockázati tőke is megjelent – kimondható, hogy megtörtént végre a szakmai áttörés. 

 

A Venture Capital Summit idei seregszemléjén főelőadóként dr Michael Brandkamp (High-Tech Gründerfonds Management GmbH), Európa ötödik legnagyobb VC alapjának a vezetője mondja el, hogy milyen szempontok tehetnek igazán sikeressé egy induló vállalkozást. Ezt követi egy beszélgetés, ahol az említett úriember Chris Mattheisen-nel, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatójával beszélget arról, hogy a nagyvállalatok miért fektetnek komoly összegeket induló vállalkozásokba. 

 

A konferencia egyik színfoltja lesz Madlena Tamás, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgató-helyettesének előadása arról, hogy a BÉT új stratégiája szerint szorosabban kíván együttműködni a hazai és nemzetközi tőkepiaci szereplőkkel, valamint kormányzati érintettekkel. Oszkó Péter (Oxo Labs alapító) előadása azt taglalja, hogy válhat egy magyar ötletből életképes nemzetközi vállalkozás, Az MFB bank vezérigazgatója pedig előadásában  a Jeremie program által támogatott cégek eredményeiről számol be és ismerteti a közelgő, új Jeremie programot.

 

A sikerre éhes vállalkozók és befektetők számára szinte kötelező lesz Török József (Széchenyi Tőkealap) előadása, aki közel 100 befektetési tapasztalata alapján elmondja, hogy egy tőkealap miért utasítja el a vállalkozások zömét, illetve, hogy létezik-e tökéletes befektetés, azaz mehet-e „biztosra” a befektető.

 

Egy évig tartó kutatás eredményeit elsőként a IV. Venture Capital Summit-on mutatja be Zsiborás Gergő (Forbes Magazin) arról, hogy az EU és állami pénzekkel támogatott tőke megfelelően látta-e el feladatát: mennyiben finanszírozta valóban az innovációt, látszik-e ez a cégek növekedésében, illetve, hogy a Jeremie-milliárdok körül mit mondanak a számok, mi teljesült, és mik a fontos tanulságok.

 

A kerekasztal-beszélgetéseken a legfontosabb magyar kockázatitőke-társaságok vezérigazgatóitól hallhatnak fontos információkat a résztvevők a különböző befektetési stratégiák hatékonyságáról, a befektető hozzáadott értékeiről, valamint a nemzetközi terjeszkedés feltételeiről és lehetőségeiről. A harmadik beszélgetés kifejezetten a startup cégek értékesítéséhez-exitjéhez kapcsolódik, a kerekasztal résztvevői saját, értékes tapasztaltaikat osztják meg az érdeklődőkkel.

 

A konferencia tematikája és az előadások tartalma már előzetesen is azt mutatja, hogy a startupok világa újból virágzásnak indult, a szakemberek növekedésre készülnek, a nemzetközi pályára való lépésről értekeznek és a jelek szerint várhatóan a következő 1-2 évben sem fog lankadni az induló vállalkozások, befektetések iránti érdeklődés. A részvétel kiemelten ajánlott azoknak a befektetőknek, vállalkozóknak és érdeklődőknek, akik  amellett, hogy meghallgatják a legfrissebb híreket, információkat, a kávészünetek és az ebéd ideje alatt beszélgetni kívánnak a megjelenő szakemberekkel és a hazai befektetői világ nagyágyúival.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55