Magyar aranyérem a 32. Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Versenyen

forrás: Prím Online, 2017. augusztus 22. 12:43

Az idei évben Kelet-Kínában, Csöcsiang tartomány fővárosában, Hangzhou-ban került megrendezésre a 32. Kínai Ifjúsági Tudományos és Technológiai Innovációs Verseny (China Adolecents Science and Technology Innovation Contest) 2017. augusztus 14-e és 19-e között. 

A megmérettetésen Magyarországot Szegedi Melinda, a 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny 2. helyezettje képviselhette, aki a MATEHETSZ támogatásával, a Nemzeti Tehetség Program keretében utazott ki a versenyre. A magyar delegációt Ivánka Gábor, a hazai verseny zsűritagja vezette.

 

 

A legjobb nemzetközi projekteket is díjjakkal jutalmazzák. A magyar versenyző az „E-fásli: Peltier-elven alapuló termoelektromos hűtőrendszer” c. pályamunkájával, ami egy hűtésre és fűtésre egyaránt alkalmas, különböző testtájakra feltehető eszköz, az aranyérmet nyerte el a nemzetközi projektek közül. A díjátadón részt vett Li Yuanchao, a Kínai Népköztársaság alelnöke is. 

 

A „China Adolescent Science & Technology Innovation Contest” elnevezésű versenyt,1985 óta minden évben megrendezik más-más kínai városban. A verseny célja, hogy elősegítse a kreatív gondolkodást és tanulást a diákok között, tudományos és műszaki területen. A versenyre évente több mint 500 diák kvalifikálhatja magát Kínából, Hong Kongból és Makaóról. Idén külföldről, több mint 20 országból, közel 100-an vettek részt a versenyen.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36