Online tartalmakról és rádiós frekvenciákról döntött az NMHH

forrás: Prím Online, 2018. december 17. 10:44

Hatmillió forint támogatást nyertek el a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa által meghirdetett Neumann János-pályázat idei első fordulójának sikeres pályázói. A grémium eheti ülésén – többek között – kihirdette a Keszthely 99,4 MHz rádiós frekvenciapályázat nyertesét is.

Online tartalmak készülnek

Hat pályázó – köztük egy határon túli – összesen hatmillió forint támogatást kapott a mecenatúraprogram online tartalmakat támogató Neumann János-pályázatának idei első fordulójában. A rimóci férfi viselet ismertetésével folytatódik az Élő népviseletek című sorozat, a Tiltott kastélyok legújabb része pedig az egykori Haller család kerelőszentpáli otthonába kíséri majd el a nézőt – előbbit az ikonstudio.hu-n, utóbbit a magyaridok.hu-n láthatják majd az érdeklődők. Négyrészes sorozat mutatja majd be a mandiner.hu-n a legjobb szatmári néptáncosok iskoláit, Népi táncok tanítása Szatmárban címmel. A filmdzsungel.hu-ra készül az Északon című sorozat egy három hónapos, Európa legészakibb pontjára tartó kerékpárútról. Az állambiztonság fiatalok elleni, ’60-as évekbeli akcióit szemlélteti a Megfigyelt ifjúság című ötrészes sorozat a Ceglédi TV online oldalán. A határon túli pályázó az egykor patinás Maros menti kastélyokhoz kalauzolja el a nézőket a háromrészes Történelem a Maros sodrásában című sorozatban, amit szintén a filmdzsungel.hu mutat majd be. 

 

Rádiós döntések

A Médiatanács a Keszthely 99,4 MHz rádiós frekvencia pályázatán az egyetlen alakilag és tartalmilag érvényes ajánlatot benyújtó pályázót, az LB Rádió Kft.-t nyilvánította nyertesnek. A médiaszolgáltató kereskedelmi jelleggel, a Budapest 96,4 MHz-cel hálózatba kapcsolódva 99,4 Rádió 1 néven sugároz majd műsort. 

 

A testület a médiaszolgáltató kérelmére további öt évvel megújítja a vételkörzet-bővítésben működő Hódmezővásárhely 97,6 MHz – Makó 96,8 MHz – Kistelek 107,0 MHz helyi rádiós médiaszolgáltatási jogosultságot, így a frekvenciákon 2024. március 14-ig továbbra is a Rádió 7 szólhat majd.

 

A médiaszolgáltató kérelmére a grémium engedélyezi a Hajdúböszörmény 98,9 MHz médiaszolgáltatási jogosultság vételkörzet-bővítését a Hajdúszoboszló 100,6 MHz, a Hajdúnánás 93,3 MHz és a Derecske 94,7 MHz jogosultságaival – amelyek eddig külön-külön hálózatba kapcsolódva működtek a Budapest 96,4 MHz-en működő Rádió 1-gyel –, az érintett frekvenciákon egységesen 98,9 Rádió 1 néven szól majd az adás. 

 

Mecenatúrás filmek bemutatása külföldi filmnapokon

A Médiatanács döntött arról, hogy a jövő májusi izraeli, illetve a jövő szeptemberi szentpétervári és kazanyi Magyar Filmnapokon közreműködik a Magyar Média Mecenatúra Program által támogatott kortárs filmalkotások bemutatásával. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36