Bírságot mentett a Matáv, ajánlattételre azonban kötelezték

, 2000. december 29. 23:40
A GVH versenytanácsának elnöke a Matáv által előterjesztett végrehajtási kifogás elbírálása során úgy határozott, hogy az eljáró versenytanács 2000. december 5-én hozott utóvizsgálati határozatában elrendelt végrehajtást megszüntette és a kiszabott végrehajtási bírságot (napi 5000 Ft) eltörölte. Az elnök döntése alapján nem kell végrehajtani a versenytanács által hozott rendelkezést, miszerint a Matávnak a Matáv Pontokban történő értékesítés lehetőségét a Westel Mobil Rt.-vel kötött szerződéssel azonos feltételek mellett haladéktalanul biztosítania kell a többi közcélú mobilszolgáltató számára is.
Dr. Berke Barna, a GVH versenytanácsának elnöke döntésének indoka alapvetően abban áll, hogy a Matávnak a Westel Mobil feletti irányításszerzését engedélyező korábbi versenytanácsi határozat akként határozta meg az engedélyezés feltételét, hogy a Matáv diszkriminációmentesen abban a körben köteles szolgáltatását felajánlani a többi mobilszolgáltatónak, amit tekintve a Matávot kikerülhetetlen, szükségszerű üzleti partnerként igénybe kell venni. Az irányításszerzés engedélyezéséhez szabott feltétel, az egyértelmű tartalmán túlmenően, egy későbbi versenytanácsi értelmezéssel nem vonatkoztatható a Matáv Pontokban történő értékesítésre. A Matáv ezen tevékenysége - amit bár a Westel Mobillal közösen végez - a többi szolgáltató szempontjából nem olyan üzleti tevékenység, amely részükről a mobil rádiótelefon szolgáltatáshoz kikerülhetetlen, szükségszerűen igénybe veendő szolgáltatása lenne a Matávnak.

A versenytanács elnöke egyben arról is határozott - megerősítve a versenytanács álláspontját -, hogy abban a körben, amit tekintve a Matávot kikerülhetetlen, szükségszerű üzleti partnere a közcélú mobil rádiótelefon szolgáltató vállalkozásoknak, a Matávnak a Westel Mobillal létrejött szerződést követően haladéktalanul meg kell tennie ajánlatát a többi mobilszolgáltatónak (a Westel Mobil versenytársainak), mégpedig a létrejött szerződéssel azonos feltételeket felajánlva.

Kulcsszavak: jog GVH Matáv +legfontosabb

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17