GVH: Másfélmilliárdos bírság az IBM, ISH, SAP cégeknek kartellezésért

Kovács Attila, 2006. június 16. 12:24
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa június 15-én tartott tárgyalásán megállapította, hogy az ISH Kft., az SAP Magyarország Kft. és az IBM Magyarország Kft. öt magyarországi egyetem által, gazdálkodásirányítási, illetve kórházi informatikai rendszerek tárgyában kiírt közbeszerzési eljárások együttes elnyerése érdekében versenykorlátozó módon működött együtt. A súlyos versenyjogi jogsértésért az ISH Kft-t 130 millió Ft, az SAP Magyarország Kft-t 690 millió Ft, az IBM Magyarország Kft-t pedig 690 millió Ft versenyfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a GVH.
A versenytörvény szerint jogellenes a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki.

A Versenytanács indoklása a következő. Az ELTE Gazdasági és Műszaki Főigazgatósága, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, Pécsi Tudományegyetem Gazdasági és Műszaki Főigazgatósága és a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum 2004. folyamán írtak ki közbeszerzési eljárást informatikai rendszereik modernizálása érdekében. Az öt projekt eltérő nagyságrendű volt, összességében több mint nettó 13 milliárd Ft értéket képviselt. Az öt projekt mindegyikét eredendően a három vállalkozás nyerte el, de az ELTE esetében, a Közbeszerzési Döntőbizottság határozata nyomán megismételt eljárásban végül egy másik vállalkozás lett győztes.

A verseny-felügyeleti eljárás feltárta, hogy a hazai informatikai piac három jelentős szereplője, az ISH Kft., az SAP Magyarország Kft. és az IBM Magyarország Kft., megállapodott egymással az adott évben kiírt egyetemi projektek együttes elnyerése érdekében, s erről titkos ’teaming’ megállapodást kötöttek. A megbízások biztos elnyerése érdekében versenykorlátozásra alkalmas módon hangolták össze magatartásukat azáltal, hogy nyerési esélyüket növelő párhuzamos ajánlatokat tettek, két egyetem esetében közösen befolyásolták a pályázatok megfogalmazását, továbbá a jelentősebb versenytársak távoltartását célzó tárgyalásokat folytattak.

A GVH szerint e három magatartás alkalmas volt az egyetemi tenderenként folyó verseny befolyásolására, s nem jártak olyan hatékonysági vagy egyéb előnnyel, amelyre tekintettel az általános tilalom alóli mentesülés szóba kerülhetett volna.

A döntés nem jelenti azt, hogy a három vállalkozás közreműködése révén állításuk szerint létrejött új termék – az ISH tulajdonát képező MedSAPSol – legitimitása általánosságban megkérdőjeleződne. A közös együttműködés gyümölcseként kidolgozott iparági megoldás fair versenykörülmények mellett képes lehet a benne rejlő pozitívumokat a felszínre hozni. Jelen esetben a fent említett magatartások révén a három vállalkozás a teaming megállapodásuk által is gyengült verseny további korlátozását célozták és nagy részben el is érték.

A bírság mértékének megállapításakor a GVH az öt tender értékét vette alapul, figyelembe véve a jogsértés súlyosságát, közepes piaci hatását és a vállalkozásoknak a jogsértéshez való viszonyulását. Az ISH Kft.-vel szembeni kisebb bírság oka, hogy annak összege a versenytörvény értelmében nem haladhatja meg a vállalkozás előző évi nettó árbevételének 10%-át.

Kulcsszavak: ISH jog GVH SAP-hu IBM-hu

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55