Energiahatékonyabbá vált az üveggyártás
Évente 3,8 milliárd üvegterméket gyárt az osztrák Stoelzle Glass Group. Míg korábban csupán a vállalat költségeinek 10 százalékát tették ki az energetikai kiadások, addig ez az arány 30 százalékra nőtt, így nem volt kérdéses, hogy hatékonyabbá tegyék a termelésüket.
A több mint 200 éves múltra visszatekintő üveggyár további céljai között szerepel, hogy jelenlegi szén-dioxid-kibocsátását 50, energiafelhasználását pedig 20 százalékkal csökkentse 2030-ig. A vállalat az energiahatékonyság fokozásához és az emisszió leszorításához és a Siemensben találta meg a megfelelő ipari partnerét.
Felismerés, optimalizálás, fenntartás
A nagy energiaigényű üveggyárban hamar felismerték, hogy a céljaik eléréséhez a teljes rendszer optimalizálására lesz szükség, és olyan megoldást kerestek, amely egyszerre biztosít lehetőséget a felügyeletre és az ideális működési lehetőségek feltárására. Bár a Stoelzle-csoport üzemeiben már korábban is voltak mérőhelyek, ezek szórványosan helyezkedtek el a gyárterületen és nem volt közöttük semmiféle összeköttetés, emiatt az eredmények elemzéséhez további adatösszesítő munkára volt szükség. Problémát jelentett továbbá, hogy nem határoztak meg olyan egységes mutatószámokat (KPI-okat) sem, amelyek mentén mérni lehetett volna a gyártás teljesítményét, valamint a kibocsátási paraméterekkel kapcsolatos célokat.
Így 2020 elején, amikor a Stoelzle Glass először kereste fel a Siemens szakértőit, gyakorlatilag tiszta lappal vágtak bele a projektbe. A Siemens már a KPI-ok meghatározásában is gyakorlati támogatást nyújtott, az áttörést pedig a Simatic Energy Manager PRO rendszer kiépítése jelentette. Ez lehetőséget biztosított arra, hogy a termelési folyamatok minden szinten átláthatóvá váljanak, a kibocsátás-csökkentés lehetőségeit pedig a mérési eredmények alapján azonosítsák.
A hatékonyságfokozás mellett az Európai Uniós jogszabályoknak való megfelelés miatt is valódi, megbízható adatokra volt szükség. A Siemens Simatic EnMPRO energiagazdálkodási rendszere azért is alkalmas a feladatra, mert a gyártósoroktól kezdve az üzemegységeken át a teljes cégcsoport minden gyárának adatait képes együtt kezelni. Ennek köszönhetően vállalatszintű energiamérlegeket tudnak készíteni, amely segít rávilágítani arra, hogy hol, milyen mértékű beavatkozásokra van még szükség.
Kibocsátás-csökkentés egy tisztább jövőért
Amellett, hogy a rendszer bevezetésével átláthatóvá vált az energiafelhasználás, a SiGREEN alkalmazás segít meghatározni a gyártott termékek valódi karbonlábnyomát. Így részletes kibocsátási jegyzőkönyvek készíthetők, amik alapján további fejlesztési irányokat határozhatnak meg akár a teljes cégcsoportra nézve.
Eredmények
Elsőként 2021-ben a köflachi telephelyen vezették be az energetikai rendszereket, amely 70 új gáz-, villamosenergia-, sűrített levegő- és vízmérési ponttal bővült, és amelybe 1800 adatpontot integráltak a folyamat- és termelési rendszerekből. Már az első lépések is jól látható eredményeket hoztak: a kommunális vízfelhasználás 50, a földgázhasználat pedig 20 százalékkal csökkent az üzemben a méréseknek és a beavatkozás lehetőségének köszönhetően. A tapasztalatokra alapozva 2022 végére már mindegyik európai Stoelzle Glass üzemet ellátták a szükséges mérőpontokkal és kapcsolati hálózattal, 2023-ban pedig az amerikai gyáregység felszerelését tervezik, hogy megvalósuljon a globális átállás egy zöldebb és hatékonyabb gyártásra.
Kapcsolódó cikkek
- A légmegszakítók legújabb generációja Magyarországon
- A Xiaomival együttműködve rendezi a szabadalmakat érintő vitáját több nagyvállalat
- A Siemens megoldásaival lett hatékonyabb, zöldebb és átláthatóbb a kólagyár
- Stratégiai partnerségre lép a Siemens és az Eplan
- Yanu, a bartender, aki soha nem megy szünetre
- A Siemens és a Deutsche Bahn teszteli a hidrogénvonatot és a mobil töltőállomást
- A Nissan a Siemensszel fejleszti az új e-crossover gyártósorait
- Siemens technológiával bővült a Diehl Aviation Hungary nyírbátori gyártóüzeme
- Az ABB megvásárolja a Siemens kisfeszültségű NEMA motorvállalatát
- Mesterséges intelligencia segíti az uszoda szellőztetését
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben.
Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.
Mitől lesz okos a jövő hálózata
A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.