Magyar sport tech céget díjaztak a futballvilág innovátorai

forrás: Prím Online, 2023. július 10. 14:10

A ‘Seyu – Együtt a győzelemért!’, a szurkolók bevonásával és szórakoztatásával foglalkozó megoldások terén világszerte elismert, vezető magyar sport tech startupot díjaztak a Johan Cruyff ArenA-ban megrendezésre kerülő Reimagine Football Challenge-en. A 2018-ban alapított cég első magyar vállalatként ért fel ilyen szakmai magasságokba és képviselte hazánkat a rangos eseményen a top 10 cég között, amelyeket 77 megoldás közül választottak ki 14 országból.

A többnyire holland futball szervezetek – KPMG, AFC Ajax, KNVB, Johan Cruyff ArenA, Eredivisie – és a City Football Group által közösen megrendezett versenyre az iparág leginnovatívabb startupjait hívták meg, hogy bemutassák megoldásukat, hogyan birkóznak meg a futball ipar legjelentősebb kihívásaival. 

 

 

A „Personalised Fan Journey” kategória egyik győzteseként került ki a Seyu, akik megoldásukkal lehetővé teszik, hogy a szurkolók  nemcsak a stadionokból, hanem távolról is tudják biztatni csapatukat a pályán. A Seyu egyedülálló technológiával építi a szurkolók és kedvenc csapatuk/sportolójuk közötti mélyebb érzelmi köteléket, miközben a sportszervezetek több, igen fontos kihívásaira is választ nyújt üzletileg.

 

"Az elismerés nagy megtiszteltetés számunkra és hálásak vagyunk Marc Rondagh-nak (Marketing és Kereskedelmi Igazgató) és az Eredivisie csapatának, hogy minket választottak, és elismerik a megoldásunk erejét, hogy szurkolók millióinak szerezzen örömet." – mondta Vecsernyés Tamás, a Seyu ügyvezetője. "Ez az elismerés megerősíti bennünk azt, hogy a sport iparágban egyre nagyobb a nyitottság az innovatív megoldásokra, mint a Seyu és hogy Magyarországról is lehet világszerte elismert, sikeres sport tech céget építeni."

 

 

A kiválasztásnak köszönhetően az elkövetkező hónapokban a Seyu-nak lehetősége lesz közös munkához látni a holland első osztállyal és kidolgozni a legideálisabb üzleti modellt, amely segíti majd az Eredivisie-t a szurkolók globális bevonásában és a stadionokon belüli meccsnapi élmény tovább fokozásában. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36