Egy arany- és egy bronzérmet is szereztek a magyar diákok a juniorok informatikai diákolimpiáján
Georgiában rendezték meg a világ harminc országának legfeljebb 15 és fél éves diákjai számára meghirdetett Európai Junior Informatikai Diákolimpiát (eJOI) szeptember 8-14 között. A magyar diákolimpikonok a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében, a Nemzeti Tehetség Program támogatásával készültek fel az eJOI-ra, amelyről egy aranyéremmel és egy bronzéremmel tértek haza.
A tavalyi virtuális verseny után a 2023-es, a georgiai (korábbi nevén: Grúzia) Kutaisiben megrendezett Európai Junior Informatikai Diákolimpián már személyesen vehettek részt az induló diákolimpikonok, köztük a magyar csapat négy tagja, akiket a Neumann Társaság tehetséggondozási szakosztályának munkatársai készítették fel a versenyre az ELTE Informatikai Karával szoros közreműködésben, a Nemzeti Tehetség Program – 1823 támogatásával.
A szervezők a hivatalos versenyzők pontszáma alapján alakították ki az éremhatárokat: az erős mezőnyű versenyen összesen közel 96 diák indult Európából és számos Európán kívüli országból. A mezőny első fele kapott érmeket, ebbe a szegmensbe ketten kerültek be a magyar delegáltak közül.
A versenyen aranyérmet szerzett Görömbey Tamás, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium diákja, és bronzéremmel tért haza Sánta Gergely, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulója. Mellettük a középmezőnyben bizonyította Juhász-Molnár Mirkó (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium), valamint Széles Zsombor (Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium) a nemzetközi versenyen is jelentős tudását.
A magyar csapatot dr. Horváth Győző, az ELTE IK tanszékvezetője vezette, helyettese pedig Nikházy László, az ELTE Informatika Doktori Iskola hallgatója volt.
“A következő évek diákolimpikonjai próbálták ki magukat a juniorok számára megrendezett nemzetközi versenyen. Azon dolgozunk, hogy a fiatalok megkapják a továbblépéshez szükséges felkészítést is.” – kommentálta a magyar junior diákolimpikonok idei eredményeit Erdősné dr. Németh Ágnes, a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke.
2023-ban zajlik a #neumann120 emlékév, amelynek kapcsán a Neumann Társaság egy dedikált honlapot indított, amely a www.neumann120.hu címen érhető el. Ezen az oldalon minden fontos információ megtalálható a 2023-as emlékév kapcsán zajló eseményekről, a Kaleidoszkóp menüpont alatt pedig Neumann János életéből fennmaradt vizuális emlékeket lehet böngészni.
Kapcsolódó cikkek
- Debreceni Egyetem: Üzleti képzés az Informatikai Karon
- Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról
- Kutatás: rákaptak a használt szerverekre a vállalatok
- Generációváltás hozhat gyökeres változásokat a magyar KKV-k informatikai érettségében
- Rekordszámú diákot vettek fel az informatikai szakokra
- Dinamikusan fejlődik a Széchenyi-egyetem Neumann János Informatikai Szakkollégiuma
- Két ezüstérmet is szerzett a magyar csapat a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián
- Két ezüstérmet szerzett a magyar csapat a harmadik Európai Lány Informatikai Diákolimpián
- Szupercsapatban lett első a magyar minikaticás csapat a RoboCup Junior 2023 világversenyen
- Dróntechnológia, MI, AR az oktatásban – a Neumann Társaság soron következő konferenciájának témái
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.