Legendás élmény a Telekom hálózatán

forrás: Prím Online, 2023. október 16. 19:24

Harmadik alkalommal 2023. december 2-án rendezik meg a budapesti Telekom épületben az esport CUP powered by Telekom eseményt, amely egész napra izgalmas programokat tartogat a versenyzőknek és a kilátogató érdeklődőknek egyaránt. Az Esport1-gyel közösen szervezett League of Legends és Wild Rift bajnokságon értékes nyereményekért mérhetik össze erejüket a jelentkezők az esport CUP powered by Telekom versenyen, a selejtezőket élőben streamen keresztül, a döntőt pedig a helyszínen is követhetik az érdeklődők. A nevezés október 16-án indul, a szervezők az Esportmanager versenyfelületén várják öt fős csapatok jelentkezését.

A rendezvény nemcsak a legprofibbakat próbálja megszólítani, hanem azokat is, akik elhivatottnak érzik magukat ahhoz, hogy az ismeretlenségből kitörve komolyabb hírnevet szerezzenek maguknak, vagy kipróbálnák, milyen egy valós versenyhelyzetben helyt állni. 

 

A legendás élményt a Telekom hálózata biztosítja: a LoL mellett a versenyre épített 5G-hálózaton, 8 ms átlagos késleltetés és 1,1 Gbps becsült maximális letöltési sebességű hálózati kapcsolaton lehet majd Wild Riftezni. Szurkolóként is érdemes ellátogatni a versenyre, a regisztrált látogatók ugyanis Sony PS5-konzolokon mutathatják meg, hogy mire képesek FIFA-ban, valamint a VR arénában a virtuális valóságba is beléphetnek.

 

A döntőbe jutott versenyzők megtapasztalhatják, hogy a rendezvény helyszínéül szolgáló Telekom épületben, dedikált vezetékes hálózaton, a legerősebb gamer PC-ken milyen érzés játszani. A csapatok ezúttal is készülhetnek arra, hogy 8 Gbps maximális le- és feltöltéssel rendelkező privát hálózaton, kb. 4-5 ms átlagos késleltetés mellett LoL-ozhatnak. 

 

„Az esportolók száma dinamikusan növekszik és egyre szélesebb tömegeket ér el. A Telekom a hazai e-sport támogatójaként a gamer közösségeket és a sportág hazai bázisát is erősíteni szeretné. Fő üzleti tevékenységünk erőteljesen kapcsolódik az e-sporthoz, kiváló minőségű vezetékes- és mobilhálózatunk segítségével ügyfeleinknek a lehető legjobb játékélményt tudjuk nyújtani, akár szórakozás céljából, akár komolyabb versenyeken való részvételhez. Ez pedig még csak a kezdet, hiszen a technológia újabb vívmányai még magasabbra emelhetik az e-sportok által adott élményeket.” – emelte ki Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója, a Magyar E-sport Szövetség elnöke.

 

 

„Az elmúlt két év sikere után nem volt kérdés, hogy újra megszervezzük az eseményt. Az esport CUP powered by Telekom egyre több játékost vonz, évről évre egyre nagyobb jelentőséggel bír, emellett pozitív visszajelzéseket kapunk az esport közösségtől. Ezúttal is különleges környezetet szeretnénk teremteni a játékosok számára, hogy a lehető legjobb körülmények között tesztelhessék képességeiket, egyenlő feltételeket biztosítva minden játékos számára. Az egyedülálló eseményen a mobil- és vezetékes hálózatunkon minden csatlakozási lehetőség a legújabb technológiákra épül, alacsony késleltetéssel és nagy sávszélességgel. Partnereinkkel nagy teljesítményű PC-ket biztosítunk és dedikált hálózati kapcsolatot alakítunk ki a lehető legjobb játékélmény érdekében. Szeretnénk megmutatni, hogy az esport világában mennyire fontos az erős, stabil technikai és hálózati háttér." – mondta Lubor Zatko, a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese.

 

Az idei esport CUP-on is számos esport influencerrel működik együtt a Telekom: BLYYPLAYS, Paplovag, Brozilla, Pierce, Loemifar és Livius is emelik majd az esemény hangulatát. A nyílt selejtezők november 17-19. között zajlanak, a mérkőzéseket mindhárom napon BLYYYPLAYS fogja közvetíteni. A Riot Games 3 legsikeresebb játékában szeretnék megmozgatni a nézőket: a döntő napján a LoL mellett Paplovag Brozilla-val méri össze tudását Wild Riftben és Teamfight Tactics-ben, amelyet telefonon a Telekom 5G hálózatán keresztül fognak játszani. 

 

Az Esportmanager versenyplatformon online is követhető lesz minden összecsapás, a nézők BLYYYPLAYS, Pierce, Loemifar és Livius helyszíni kommentárjának köszönhetően nem maradhatnak le egy pillanatról sem.

 

Az esemény mellé évről évre egyre több gyártó és partner áll nyereményeket és technológiai hátteret biztosítva: a Samsung Electronics Magyar Zrt. és a Huawei Technologies Hungary Kft. mellett az Alienware PC-k forgalmazója, a Dell Technologies és az Xbox is együttműködő partnerként támogatja a versenyt.

 

2023-as esport CUP powered by Telekom döntőjének időpontja december 2-a, a bajnokság 10 órától várhatóan este nyolcig tart, a versenyek lebonyolítója a Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ), a helyszín pedig a Budapest, XI. ker. Fehérvári út 68-70. címen található Telekom épület lesz.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36