Hamarosan zárul a regisztráció a ChaosStackre!
Valós piaci problémák, értékes tapasztalat, networking – ez mind a ChaosStack. Az idén első alkalommal megrendezett fejlesztő verseny úttörőnek számít a fiatal egyetemisták és pályakezdők körében. A számos tapasztalat mellett 500.000 Ft összértékű nyeremények találnak gazdára. A regisztráció szeptember 30-ig tart!
Idén első alkalommal rendezi meg a ChaosStack fejlesztő versenyt a JÉG- Jövőt Építők Generációja BME diákszervezet. A kezdeményezés újraértelmezi a hackathonok világát. A szervezők célja, hogy olyan kihívás elé állítsák a jelentkezőket, ahol valós, cégek által biztosított feladatokon keresztül tudják összemérni tudásukat. A feladatok egy-egy szakterületet fednek le, így minden ügyességre, hozzáértésre, képességre szükségük lesz a versenyzőknek.
A szervező csapatról
A ChaosStack Fejlesztő Verseny 6 diák: Gedai Bence, Bihari Gergely, Zsámboki András, Móricz Tamás, Havasi Kristóf, Elődi Márton ötlete alapján született meg, akik a Budapesti Műszaki Egyetemen tanulnak informatikusként. Megismerkedésük után a közös érdeklődési körük arra sarkallta őket, hogy együtt dolgozzanak. Legfőbb indítóokuk az volt, hogy habár számos verseny állt rendelkezésükre, de nem volt még olyan megmérettetés, amivel igazán azonosulni tudtak volna. Ahol kipróbálták magukat, azt sem érezték igazán fejlesztő célúnak. Nem érezték azt, hogy a munkaerőpiac és az elméleti tudás között megfelelő hídként szolgáltak volna a versenyek. Így, előzetes felmérést végezve és a piaci igényt kielégítve, létrehozták a saját versenyüket.
A versenyről
A versenyre bárki jelentkezhet, aki úgy érzi, hogy próbára tenné az iskolában vagy a munkahelyén megszerzett tudását. A ChaosStack egyik célja a versenyzők-versenyzők, valamint a versenyzők-cégek közötti kapcsolatok erősítése. A szervezők 3 fős csapatok jelentkezését várják, aminek tagjai a programozás különböző szakterületei iránt érdeklődnek. Akkor se aggódj ha hiányos csapatod, a Facebook eseményben lehetőséged van magad mellé embereket keresni!
A résztvevők a verseny során olyan feladatokkal fognak találkozni, amelyekhez több mai technológia és platform ismerete is szükséges. Nem szükséges mindegyiket ismerni, de célszerű olyan csapattal indulni, melyben a tagok tudása a legtöbb területet lefedi. A személyes skillek, az ambíció és a csapatszellem alapvető kellékei a ChaosStack-nek.
A verseny két fordulóból áll, egy online beugróból és egy élőfordulóból. A regisztráció szeptember 4-én (hétfőn) indul, és egészen szeptember 30-a (szombat) 23:59-ig érhető el. Eddig az időpontig van lehetősége a csapatoknak beküldeni az online beugróhoz tartozó megoldásukat, majd október 7-én (szombaton) kerül sor az élőfordulóra. A döntő helyszínét a Loxon Solutions biztosítja, ezzel garantálva a versenyzőknek a zavartalan feladatkidolgozást és az inspiráló munkakörnyezetet. A versenyen történő részvétel díjtalan, a győztesek között pedig 500.000 Ft összértékű nyereményeket osztanak ki a szponzorok felajánlása jóvoltából.
Helyszín: LOXON SOLUTIONS, BUDAPEST, DÉVAI U. 26, 1134
Kapcsolódó cikkek
- Még képzettebb mérnökök kerülhetnek ki a BME-ről a thyssenkrupp Steering segítségével
- Nők (lányok) napja a BME-n
- A BME MIT FTSRG csapat 3. helyezést ért el az IoT fejlesztői versenyen
- Robotautók konvojban
- Samsung tévéken gyakorolhatnak a jövő alkalmazásfejlesztői
- Intel Edison és Galileo miniszámítógépekkel oktatják a IoT-t a BME-n
- Két másodperc alatt van százon a magyar diákok versenyautója
- A Formula Studentet szeretnék megnyerni a BME új e-versenyautójával
- Közigazgatási mobilalkalmazás-fejlesztő versenyt hirdet a BME
- Elindultak ismét a BME GTK Kari Hallgatói Napok
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.