Idén is keresik az Év Innovátorát!
A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület idén is meghirdeti a jelenkor kiemelkedő innovátorait célzó elismerését, a HTE Fekete László-díjat. A pályázatra 2023. október 1-jéig lehet jelentkezni vagy arra érdemes személyt jelölni, mindössze pár oldalas bemutatkozó írás kíséretében. A szakmai elismerés mellett a nyertest 1.000.000 Ft készpénz is illeti.
A díj Fekete László (1960-2017) előtt tiszteleg, aki a hazai távközlési és informatikai közösség vezető alakja volt, mind munkásságában, mind személyiségében. A HTE Fekete László-díj az újítás mögött álló személyt hivatott díjazni, így azon magánemberek indulhatnak érte (vagy jelölhetik őket), akik egyéni innovatív kvalitással rendelkeznek, legyen szó informatikus vagy távközlési szakemberekről, tervező-, fejlesztőmérnökökről illetve egyéb projektvezetőkről.
Kikötés, hogy a jelölt egy vagy több infokommunikációs projektben ötletgazdaként és/vagy vezetőként már részt vett, valamint az általa létrehozott innovatív szolgáltatás, termék vagy fejlesztés Magyarországon a pályázat benyújtásakor már elérhető legyen.
– A pályázathoz elegendő akár egy 6 oldalas anyag is, de fontos, hogy kiderüljön belőle a jelölt adott innovációban nyújtott szerepe és munkamódszere, hiszen persze fontos az adott termék, de az értékelés döntő eleme maga az Ember az innováció mögött – tájékoztatott Maradi István, a pályázat kurátora.
2020 óta évente egyszer, a HTE Infokom szakmai nagyrendezvényen kerül átadásra a díj, amelynek előző évi nyertese Scheidler Balázs – az ő 1998-ban létrehozott szoftverfejlesztésével dolgozik ma már a NASA, valamint az Amazon Kindle. Scheidler jelenleg startup befektetőként, valamint mentorként munkálkodik, az Év Innovátora díjjal járó összeget pedig egy gyermekszegénység ellen küzdő alapítványnak ajánlotta fel.
Kapcsolódó cikkek
- Nemzetközileg is elismert innováció alkotója nyerte a HTE Fekete László-díjat
- Idén is pályázhatnak az innovátorok
- Megvan a HTE Fekete László-díj nyertese
- A 3G küszöbön álló búcsúja során a hírközlési hatóság a fogyasztók védelmére összpontosít
- Egy infokommunikációs innováció idén is 1 millió forintot ér
- Attitűdváltást követelnek a legújabb megatrendek
- High-tech jövő a jelenben
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.