Internetes sakkbajnokság
A gamer-team Kft. által lebonyolított, interneten keresztül zajló sakkverseny előselejtezőkkel kezdődött (ez az első csoport már be is telt), de további előselejtezőkre lehet még jelentkezni a http://topchess.hu/neumann/index.html weboldalon. A hetente hétfőn 19 órakor és csütörtökön 10 és 19 órakor induló előversenyeken minimum 32, maximum 64 játékos indulhat. Az egyes előversenyeken kieséses rendszerben, fordulónkénti újrasorsolással játszanak a játékosok 1 játszmát, 15-15 perc gondolkodási idővel. Döntetlen esetén a sötéttel játszó játékos jut tovább. Egy előverseny 5 vagy 6 fordulóból áll, hossza 3-4 óra. Minden forduló után újrasorsolják a bentmaradó játékosokat. Aki az adott fordulóban nem jelent meg és nem volt erőnyerő, automatikusan kiesik. Az első négy helyezett jut a június 9-11. között megrendezendő döntőbe, ahol egyenes kiesési rendszerben játszanak addig, amíg el nem jutnak a legjobb nyolc játékosig, akik körmérkőzéssel döntik el a helyezéseket.
A júniusi döntő első 3 helyezettje meghívást nyer az I. Magyar Sakkfesztiválra (Balatonlelle, 2003. június 21-29.), ahol a szállás-, étkezési költségét és az indulási díját ajándékba kapja. Az első helyezett számára a díjat az I. Magyar Sakkfesztivál rendezője, Rigó János biztosítja, míg a 2-3. helyezett számára a Magyar Sakkszövetség ajánlotta fel. Az előversenyek győztesei a professzionális versenyen történő megmérettetés lehetősége mellett könyvjutalomban részesülnek.
A május-júniusi verseny tapasztalatai alapján terveznek egy második szakaszt is szeptember-decemberre; ennek részletes szabályait augusztus 20-ig hirdetik meg. Akkor a cél a 2004-es Nyílt Magyar Sakkbajnokságon való részvétel, és ide a 2003. szeptember 1 - december 5. közötti őszi előversenyeken, majd a december 8 és december 10. közötti őszi idénydöntőn keresztül vezet az út.
Kapcsolódó cikkek
- Mobilja segítségével csalt egy indiai sakkozó
- Erőteljesebb gyalog galopp - Reformkísérlet a sakk világában
- Élt-halt a számítógépes sakkért; Lindner László élt 88 évet
- Indul az internetes sakkbajnokság
- Újabb Kaszparov sakkparti a számítógép ellen
- Ember Deep Fritz: döntetlen
- Sakkparti a listavezetővel
- Junior 6
- Fritz lett a győztes
- A történelem legnagyobb interaktív csatája
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Gaming mindenkinek: nagy teljesítményű gaming kedvező áron
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
My Mp3 Splitter 3.3.0.0
A felhasználóbarát My MP3 Splitter lehetővé teszi az MP3-as zenék vágását és szerkesztését. A program által készített új fájlnak ugyanaz lesz a hangminősége, mint az eredetinek, hiszen minőségveszteség nélkül tudja elvégezni a rábízott feladatot. Remekül használható telefonos csengőhangok létrehozására is. Az alkalmazás metaadat szerkesztési képességgel is rendelkezik.
Just Color Picker 6.0
A magyarul is tudó apró, de nagyon hasznos színfelismerő alkalmazással rendkívül egyszerű a színek azonosítása, mentése és szerkesztése. Kezelt formátumok: HTML, RGB, HEX, HSB / HSV, HSL, HWB, CMYK és Delphi.