Nemzetközi hackertalálkozó Németországban

forrás Prim Online, 2003. augusztus 3. 21:42
Nemrég rendezték meg hazánk első hivatalos hackertalálkozóját, a hacktivityt. A találkozó nem volt mentes botrányoktól. Az MTI tévesen párhuzamot vont a találkozó és az azt megelőző BM elleni internetes támadás között. Ez és a jelenlegi hibás törvényi szabályozás miatt a hangulat nem volt olyan felhőtlen, mint a nagy külföldi találkozókon. Csekély vigasz ugyan, de a szintén idén megrendezésre kerülő DefCon hackertalálkozón is hasonló hangulat várható, miután az FBI a Los Angeles-i konferencián letartóztatta Dimitrij Szkljarovot, az Adobe eBook másolásvédelmét megkerülő orosz programozót.
Világszerte már évek óta rendeznek ilyen találkozókat, ahol a hasonló érdeklődésű látogatók végre személyesen is megismerhetik egymást, és egy kis tanulással, szórakozással tölthetik el az időt.

A CCC (Computer Caos Camp) a világ egyik leghíresebb hackertalálkozója. A DefCon után ennek a legnagyobb a látogatottsága. A nemzetközi hackertalálkozót idén a Berlinhez közeli Paulshofban rendezik meg 2003. augusztus 7-10. között. A rendezvény teljesen szabadtéri, melynek egy 60 ezer négyzetméteres kemping ad otthont. Mindenki sátrakban alszik, és az előadások, workshopok is sátrakban zajlanak. A helyszínen minden adott. A látogatók teljes kényelmét a higiéniai szolgáltatások, az internet, áram és egy szép tó szolgálja. Ezen szolgáltatások díja benne foglaltatik a belépő árában. Tehát elvileg nem egy drága mulatság. Lenne. Az egyetlen kiadás, az igen drága 100 eurós hetijegy. A négynapos esemény tanulást és szórakozást ígér az odalátogató hackereknek és a biztonságtechnika iránt érdeklődő látogatóknak. Akinek anyagi helyzete megengedi, az mindenképpen látogasson ki, megéri.

B$H
Kulcsszavak: CCC hacker konferencia

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Machete Video Editor Lite 5.1 Build 44

Az ingyenes Machete Video Editor Lite videószerkesztő programmal videofájlok gyors és egyszerű vágást, összefűzését oldhatjuk meg. Törölhetjük a számunkra felesleges részeket (pl. reklámok), feldarabolhatjuk és az egyes darabokat külön-külön elmenthetjük, eltávolíthatjuk a hangfájlokat a videofájlokból. A segédprogram az AVI, WMV és ASF formátumokat támogatja.

2024. május 9. 20:32

Ultra Adware Killer 10.9.0.0

Az Ultra Adware Killer segítségével Windows rendszerekből tudjuk eltávolítani az adware és rosszindulatú programokat. Kitörli a böngésző felesleges eszköztárait, hirdetéseit, plug-injeit, a böngészőnk átállított keresési szolgáltatását és az elállított kezdőlapokat, a nemkívánatos programokat, a trójaikat, a rootkiteket és a rosszindulatú programok minden egyéb formáját.

2024. május 9. 20:30

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36