Már a 4G-t tesztelik Kínában
Elemzők figyelmeztetnek rá, hogy miközben még a 3G rendszerek bevezetése és elterjedése sem megy zökkenőmentesen (többek között folyamatos csúszásoknak, illetve a magas díjaknak köszönhetően), addig – hogy a fejlődés folytonosságát a nagy cégek megtartsák – már lázasan folynak a 4G rendszerek tesztjei is. A 3G és a 4G között a legnagyobb eltérés a sebességben van; miközben az előbbinél 384 kbps-2,4mbps érhető el az alkalmazott technológiától függően, addig az utóbbinál akár a 100 mbps is teljesíthető.
A kínai tesztlabor a második a sorban, a Yokosuka-iban az NTT DoCoMo már kísérleti körülmények között elérte a 100 mbpst.
A tervek szerint a 4G szolgáltatások valamikor 2010 környékén indulhatnak. A japán vállalat komolyságát jelzi, hogy az általa létrehozott DoCoMo Communications Laboratories Bejiing Co. Ltd. elnevezésű kutatólaboratóriumba az induláskor mintegy 5,3 millió USD-t kíván invesztálni.
Kapcsolódó cikkek
- Kínában is szolgáltathat tartalmat a Google
- Vodafone szélessávú mobil internet a Balatonnál is
- Amerika üzenete Kínának: mi nyerjük meg a cyber-háborút!
- Pannon 3G/HSDPA már a Balaton környékén is
- 3 új, középkategóriás Nokia mobil és 3 új headset
- Napenergiával működő mobil
- Importkorlátozás vetheti vissza a 3G készülékek terjedését
- T-Mobile szélessávú 3G/HSDPA hálózat már 41 városban
- A kínai fiatalok 85 százaléka szörföl a hálón
- Kína online háborúra készül
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Ennek a mobilnak van a legjobb kamerája a DXOMARK szerint
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Már lehet jelentkezni a ProSuli tanároknak szóló pályázatára
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.